Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
Korán ébredt. Bokája, térde sajgott, úgy látszik, éjszaka bedagadt. Félálomban, amikor legjobban vág az esze, felötlött benne, hogy kedvesét apácák nevelték, így alighanem templomba megy délelőtt. Magával viheti a kislányát is, férje holléte pedig mellékes. Talán vallásos, és velük tart, talán nem. Mégsem kell tehát annyit várakoznia. Egy napot megtakarít. Sziszegve bár, mégis összeszedelőzködött és kisántikált a kapun. Szinte észre sem vette, csupán mentében mosolyodott el azon, hogy elfeledte kinyitni. Kulcsot eztán csak a szomszédai kedvéért hord. Kellemetlenül húzta a lábát. Akár egy ördög, csak nem a házak fedelét nyitja föl, hanem az oldalát. A környéket ugyanolyan elhanyagoltnak találta, mint amikor először szimatolta körbe. Vastag korom és porréteg fedte az ócska bérház homlokzatának elnagyolt ékítményeit. Kapualja pedig akár egy tárna, sötéten bűzlik a túlpakolt csilleként dülöngő kukáktól. Beljebb egy lengőajtó üvege ásít. Begipszelt vésésnyomok a lépcsőházban, évtizedek javításait keresztezik. Mikor festették utoljára? Rozsda harapdálja a rácsokat is. A fülke posztamense üres, csupán egy kólásdoboz árválkodik rajta. Ahogy haladt fölfelé, elnehezült a lába. Levegőt sem igen kapott. A gyomra meg összeszorult és mintha a torkán akarna előbújni. Megtorpant. Néhány lépcsőfoknyival az emelet szintje alól lesett elő. Talán ha beborogatja? Az idegen doh egy régi pincére emlékeztette. Erőnek erejével másra gondolt. Hogy mire, nem tudta igazából. Fejét, szívét borította ki, hadd ürüljék, hátha eltakarodna a rémület is. Visszaforduljon? Megemberelte magát. Nem hagyhatja veszni a lehetőséget. Különben is, hogy nézne az ki? Mielőtt végigmasírozik a körfolyosón, nem haszontalan még egyszer körülpillantania. Merőben gyakorlati okból: a konyhai ablak oda néz, s nem volna kellemes, ha véletlenül észrevennék. Csak nem mehet végig miattuk az összes emeleti lakáson! A kínálkozó megoldást választotta. Leugrált, amennyire tudott, a földszintre megint, és átvágott az udvaron, majd a használaton kívüli hátsó lépcsőn kapaszkodott föl ismét. Onnét pár lépés az ajtó mindössze, és a konyhát is elkerüli. A kandi pillantásoktól védett, legföljebb a házmesternek tűnhet föl. Legközelebb óvatosabban jár el, a bezárt hátsó kapun át érkezik. A lépcsőházból még egyszer elolvasta a névtáblát, nem téved-e. Nem tévedett. Rézbe metszetten virít a neve. Elvigyorodott. Azután nagy sóhajjal beugrott a fürdőszoba szellőztetője alatt, mivel nem látott fényt odafent. Csakugyan üres volt a helyiség. Hideg és féloldalas valahogyan. Rájött miért: jobb lábával a kádban állt. Kilépett belőle, szemrevételezte a terepet. Zsúfoltnak tűnt, mint egy színházi öltöző. Föl sem merült benne, hogy tevékenységének színhelyén túl akár az otthona is lehetne egyszer. Semmilyen indíttatást nem érzett az ábrándozásra. Inkább használható ismereteket hüvelyezett volna ki a tárgyak elrendezéséből. Benyomásai elegyesek voltak. Három fogkefét is látott begyömöszölve egy kék-fehér csíkos műanyag pohárba, ami kétségkívül az együttélés mellett tanúskodott. A kád szélén feledett harisnya, meg a polcon heverő koszhadt villanyborotva azonban olyasmiről regélt, hogy tán mégsem élnek jól. Nemtörődömök, fáradtak. Két ujjal felemelte a nyírókészüléket. Meglehetősen elhasználtnak látszott. Szegények is, nincsen pénzük arra, hogy költséges apróságokkal lepjék meg egymást. Beletúrt a szépítőszerek közé. Néhány kölni, parfőm azonban egy se. Pirosítok, meg 56
