Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
Ősöm szokása Megannyiszor, ha nagyapám megszomjazott, a bögre vízből kiloccsantott egy keveset, épp a gonoszt, és úgy itta, hogy áldást mondott és máris ugrált a gigája, nyeldekelte, hogy megkívántam azt a vizet, amely a kedvét színültig megtöltötte, s ahogy az üres bögrét letette a pohárszékre, szeme kékjében derül vissza rám, ahogy megtörölte a száját a jóíz után. - Vágyat fakasztott bennem, ballagtam tömzsi alakja mögött a kútig, hol a lovaknak húzott föl vizet, s a vályúba öntve rám visszanézett, pöttömnyi lényre ott az udvaron a gonoszt a szívemből örökre kilöttyintette. A Szent Mikor harmadnapon a zsúfolt vagonban szomjazok a saját vizeletüket itták a rabbi fél pohárka tiszta vizet kért s kapott, de nem itta meg, hanem a kezét mosta meg benne és áldást mondott rá utolsó erejével, hogy nyomban utána tisztán járulhasson az Úr színe elé. Méltó Szegények asztalából készített koporsó járjon előtted -, igazságod, jótetted küldd oda, hol a láboskák melegeit őrzi a deszka háta, a levesestál alatti vasállvány lábai akár a billog, mit belesütöttél marhádba - ez itt téged jelöl meg, a szegények asztalából készült koporsó járjon előtted, amíg szét nem esik ott lenn, hogy szelíden, engedelmesen érintkezzen tested a földdel, lelked a végtelennel.
