Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
is foglalkozol ilyesmivel. A könyv- és folyóiratkiadás nem nevezhető üzletnek. De van-e ma üzlet?- Azt kell mondanom: ma már csak üzlet van. De a magyar társadalom elüzletesítése végül is rossz üzlet. Én muszájból csinálom azt, amit egész életem során mellőztem, mert a kreativitás képessége konvertálható. Ma már az üzleti, a gazdasági életben is csak az maradhat talpon, aki képes naponta a munkaerejével a kreativitását is újratermelni. Én azonban azért teszem, hogy mindaz, ami a gazdaságból szivárog, azt a kultúrába: könyvkiadómba, a C-E-T című folyóiratomba, a C-E-T-klubom tevékenységébe visszaforgassam. - Az Isten az alkotás vágyát adta minden embernek. Alapjog. Botorság azt hinni, hogy ezen a földgolyóbison csak a „művészek” alkotnak. A Társaság a Keleti Piacokért Egyesület főtitkáraként is van sok jó lehetőség műveket alkotni, melyekből gyári tevékenységek, vegyesvállalatok, hatalmas árucserék, szupermarket-láncolatok, államközi egyezmények születnek. És nem utolsó sorban mindegyikben megmutatkozik épp úgy, mint a művészetekben, az emberi jelenség. - Én a művészeteken kívül élek, mert „mit érdekelne engem a költészet maga”?! MEZEI ANDRÁS A dokumentátor Mintha minden áldozat külön-külön én lettem volna. Minden anya az én anyám, minden apa, testvér, rokon, barát egy személyben én magam lennék. Az akit elgázosítottak, lelőttek a halálmenetben. Aki a vagonban maradtam. Aki éhenhaltam. Aki magamat halálra ettem. Aki a máglyára rakott testek mindegyikében egy test volt a máglyán. Aki megszöktem Auschwitzból. Akit elfogtak és felakasztottak. Kutyákkal szett épettek. Az aki kápó lettem. Aki megúsztam hamis papírokkal. Minden alkarra tetovált auschwitzi számjegyben én, én, én! - Mert csakis így bukhat alá a kollektív én-tudatba a dokumentátor. Hatmillió dübörgő, lepecsételt marhavagonban: én. Hatmillió üres sínpáron csörömpölő sorssal érkezni meg arra világvégi rámpára, melyről én lépek bele hatmilliónyi lépéssel a teljes és tökéletes megsemmisülésbe. A salaktalan, a maradéktalan létezésbe. De addig minden mártír és minden túlélő felől őt kell kimondanom az ő szívéből, mintha én magam mondanám magamat. Én vagyok az akit a Dunába lőttek, aki a túlparton kikapaszkodott. Aki az alkarjára tetovált auschwitzi számot kioperáltatta. Aki nem rejti. A sírig viseli. Ez a hitvallás pedig nem a költészeté, hanem a költészet is az övé. Őt szolgálom, aki nem hagy enyhiiletet ebben a szolgálatban. Minden egyes versemben: Ó VAN. 49
