Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

mekkora kismozija, ahol marhahajcsár- és Tarzan-filmeket látott. A kismoziban vetítették a Cifra nyomorúságot is. Néhányadmagával az utolsó sorban, közvetlenül a páholy tövé­ben helyezkedett el. Visszaemlékezett a marhahajcsárok vad lovaglásaira, lövöldözéseire, verekedéseire, Tarzan hátborzongató ordításaira, lengéseire a liánokon, a Cifra nyomorúság humorosabb jeleneteire. Hamar osan zenészek, énekesek óvakodtak a szín­padra, operarészleteket, román népdalokat adtak elő, gajdoltak. A termet dugig töltő „párt­elit” felugrott, tapsolt, felugrott, tapsolt, felugrott, tapsolt. Ezt a szocialista tomamutat­­ványt az izomláz veszélye nélkül végezte. A frakkos hangászok, csicsás népviseletbe búj­tatott danászok végül elkotródtak és jöhetett a „szovjet film”, azaz: Roman, a Nagybánya tartományi pártbizottság propagandatitkára. Sötét öltönyben, nyakkendősen, dióbélen híz­­laltan, egymástól alig elférő lábakon, enyhén kaszálva, a melegtől és az izgalomtól kipál­lott lábközzel gyalogolt a világot jelentő deszkák közepe táján elhelyezett mikrofonhoz, belefújt, háromig számolt, aztán az „elvtársakat” felhatalmazta arra, hogy amit itt mind­járt hallani fognak, bátran közölhetik a külvilággal. A nép pártszerű, objektív tájékoztatá­sa elsődleges fontosságú számunkra. Az „elit” felugrott, tapsolt, Gheorghe Gheorghiu- Dejt éltette. A vastaps elnyúlt, az éljenzés a mennyezetet verte, jobbról libasorban szín­padra kígyózott a küldöncök testes csoportja. Elől Chivu Stoica, majd a többi bukaresti, utánuk Uglár József tartományi első titkár, Turdeanu, a szatmári Unió gyár igazgatója, és „sokan mások”. A terem ímmel-ámmal elcsendesedett. Roman a tartományi pártbizottság bevezető irományának felolvasásába kezdett. Izgatott lehetett, mert el-elcsuklott a hangja. Chivu Stoica teljesen kopasz, kugligolyó-fejét feléje fordította és „proletárosan” ráför­medt: Ce e, mä? Nu, §ti sä eitest? Dä la altul! (Mi van, hé? Nem tudsz olvasni? Add oda másnak!) Roman ettől a „rápirítástól” néhány másodpercig hebegett-habogott, de hamaro­san beletalált a rendes kerékvágásba. Utána a hosszú, vörösterítős asztalnál feltomyosult Chivu Stoica. Gheorghiu-Dej újbóli bősz éltetésének végét türelmesen kivárta, aztán „rá­mutatott”, milyen „gigantikus” vízierőmű készül a románok meg a jugoszlávok hősies összefogásával. Romániának eltökélt szándéka, hogy az energiaellátásban (is) önállósul. Nem akar szorulni senkire. Szomszédai, „barátai” azt keresik, hogy csapják be. Csehszlo­vákia nem teljesíti villanyáram-kötelezettségeit, a Szovjetunió „ősi Dunánk” hallatlan „teljesítőképességére” pályázik. Az a Szovjetunió, amely olyan sokáig hordta ki az or­szágból a „román” uránércet. Holdbéli tájakat, pusztulást, betegségeket hagyott hátra. Bulgáriának határkiigazítási követelései vannak. Azt akarja, hogy a közös határ örök idők­re a Duna közepén maradjon. Igen ám, elvtársak, de a Duna a román partot mossa! Úgy bizony. Két-háromszáz év múlva oda lesz a mi szent román földünk, Dobrudzsa. És mit mondunk akkor derék elődeinknek? Azt, hogy így, ilyen gyáva, alávaló módon sáfárkod­tunk az általuk fegyverrel, verejtékkel, vérrel megszerzett területekkel? Ennyire voltunk képesek? Nem! Nem! Nem!, bömbölte (Janin kívül) a „pártelit”, és simán átváltott a köz­ponti bizottság első titkárának kimerítő istenítésére. Gheorghe Gheorghiu-Dej tűzpiros se­lyemkeretes képe Chivu Stoica mögött, a hátsó (vagy belső), kék függönyön lógott. Az utóbbi években majdnem értelmiségivé dundisodott-kopaszodott Vezér talányos mo­sollyal nézte vasutas-társa, hűséges beosztottja, követője vastag, hurkás tarkóját. A Szov­jetunióban bizonyos körök azon mesterkednek, hogy Romániát a KGST (Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa) fejős tehenévé alacsonyítsák. Szerintük mi egyébre nem va­gyunk jók. Termesszünk gabonát, fejjünk tejet, köpüljünk vajat, tenyésszünk marhát, bir­kát, disznót, tömjük meg a bendőjüket, túrjuk a földet, míg meg nem gebbedünk, ők majd fehér kesztyűsen gyártanak nekünk szerszámgépet, gépkocsit, autóbuszt, vonatot. Tudjá­tok-e, elvtársak, hogy a kelet-német esztergályos esztergálás közben a mi tyúkbélkolbá­­szunkat zabálja? (Tyúkbélkolbász románul=cabanos. Más nevei: cémakolbász, cserkész­26

Next

/
Thumbnails
Contents