Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
PLUGOR MAGOR 1. Fölvágott tűzifa az Emberfia Fosztó hámján másvilágba altatón Utat vág az ostorok csillagzata Mint űzött őzek, ha nedves a vadon Hideg testén átmossa a félelmet A föld hálóin kapaszkodó patak Köveken forr, és elnyeli a kelyhet Kezeinek nyomát nyalják a halak Mintha csak Ómegákért lenne Alfa Magváért pusztul az összes fajta Kendőket cserél kék asztalán a tor Tisztul az éjszakába burkolt látvány Szikláknak füstjele száll virradatkor Perzselő máglyán a faragott bálvány 7. Összehorzsolják csillagok a testét Mint egymást a kívánkozó szarvasok Kiszáradt a meder amíg keresték Vérrel áztatja a meglazult fasort Kanyarog a völgy, a semmibe tűnik Szemcséibe merülnek a városok Romboló örvények futnak a bűnig Ketten maradnak: az ég és a homok Félve növeszti szaruit az érdem Végigkarmol: csak más csúszhasson térden S a némák torkába tömi a hamut Áldozatot tesz a kétkedők előtt A főpap maga nyitja meg a kaput Eltűnődik hosszan, hogy még sose ölt
