Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 46. szám
lógot. Ha éppen a „csúcspont” nem így hangzana: „Ékes Alulnézet”; nem is szólva a jelző és a jelzett szó különneműségéről, a jelzett szó pajzán asszociációkat elindítható voltáról, a perspektívának nem tágulásáról, hanem szűküléséről. Legyen ez a példa nemcsak a szűk helyen lezajló tónusváltás igazolása, hanem egyben annak az elidegenítő modornak is, amelynek segítségével akképpen mosódik egybe látszat és lényeg, hogy azért mindkettő megőrzi körvonalait. S lényegében ez a fajta, „tónusváltó” versalkotás szinte mindegyik versszakban, a páros sorokban kimutatható. A felszíni, közeli jelentésnek jórészt erotikus a vonzásköre, egy-egy szokatlan szerkezet lerontja a gondosan fölépített összhatást, miközben az eufóniát tekintve töretlennek tetszik a dallamív, a túldíszítettség a stilizált elbeszélői vagy vallomáshelyzetet van hivatva demonstrálni. A felkiáltójelek az indulati elemekről tanúskodnának, ha olykor éppen nem indulatról, hanem inkább elszánásról, netán vágyról adna számot a vers egyes szám első személyű hőse, aki talán (hiszen Határ Győző lírája tele van ilyen talán-talányokkal!), persze messze nem bizonyosan, Határ Győző egyik, ezúttal a lírai hős szerepében játszó, alteregója. Ez azonban visszavezet ennek a dolgozatnak a címéhez. Tudniillik ahhoz, hogy mennyire jogos az efféle, pontosnak elgondolt, ám az eddigiek ismeretében mégis önkényesnek minősíthető megjelölés: Határ Győző antikvitása. Tekinthetjük az európai kultúra évszázadai felől, amelyekben folyamatosnak és megtermékenyítőnek tartható az antikok és a modemek harca; majd például az 1930-as esztendők (jobb híján új-klasszicistának minősült) magyar irodalmi törekvései felől; Kerényi Károly kutatásainak jelenléte a mitologikus érdeklődésű irodalmi alkotásokban errefelé ösztönözhetné a vizsgálódót. Határ Győzőnek rendkívül alapos ókorbölcselet-ismeretei meg talán erősíthetnék a címben megfogalmazott feltételezést. Ugyancsak kiegészítő bizonyíték a megidézett két opera, nevezetesen a Spontinié (római környezet) és Bellimé (római szereplő). Ám mindebből még nem következik az antikvitás-recepció, hiszen erről csak a teljes életmű bevonásával lehetne szólni. Az azonban bízvást megkockáztatható, hogy a tárgyválasztás nem egyszemen az alakját sokat és szívesen változtató poéta egyik játéka (az is!), hanem az antikvitásban amúgy is kedvelt maszk próbája, egyszerre érzékeltetett, kinyilvánított, manifesztált játék, valamint játékosan komoly rekonstrukciós kísérlet, a hagyományos lírai szerep vállalása és elutasítása, azonosulás és távolságtartás, másképpen szólva: arc és maszk, arcszerű maszk és maszkszerű arc, egyik sem egészen, hol az egyiken, hol a másikon tetszenek át hol az egyik, hol a másik vonásai. S talán még világosabban: egy hagyományos lírai hős attitűdjét, egy lírai műfaj próbáját adja Határ Győző, hogy nyelvi játékba, ál-rekonstrukcióba vezesse át mind a vers elbeszélőjét, mind pedig a vers hangvételében jelentkező, lírainak vélt-hitt jellemzőket. A kétsoros szakaszok állandó „vita”-helyzetet jelölnek, a mozdulatlanság-fenség, valamint a cselekvés(vágy)ösztön(indulat) feleselését, amelynek során a környezet, a személy, majd a személy tartása, a személyhez-lényéhez fűződő szakrális képzet, majd annak külső megjelenési formája alkotja a versnek a fenséges körébe vágó síkját, míg a fenséges stílusnemébe tartozó sorokra az azt destruáló, lebontani akaró, a klasszicista szoborszépség ellen szegülő és a testiség körében elhelyezhető kitörések válaszolnak, és ennek a kontrasztnak, a szinte össze nem tartozónak vélt jelenségek cgyüttszemlélése révén jöhet létre az az összetett tónus, az a „szép”-ből és kevésbé tagoltból összeszövődő előadás, amely hol szinte kifaragott klasszikus arcéit formál a vágy tárgyából, hol a vágyaival alig bíró előadó szatírjátékát sejteti a versben. Ennek következtében a költemény első szakaszának jelentése jelentősét változik az utolsó szakaszra, hiszen a befejező strófába immár beleértendő a közbülső tizenegy szakasz. Azoknak fényében gyengül a magasztosítónak szánt kijelentés ereje, s mint korábban láthattuk: a kifejezés eleve gyenge voltáról tanúskodhat, olyan kudarcról, 25
