Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

lomstraktúrák felépítése, fenntartása és működtetése csak a megfelelő nyelvi struktúrák kidolgozása, ápolása és elsajátítása révén lehetséges. Beszélhetünk tehát ontikus, jeles és mentális jelentésközegről (e másodiknál kevésbé körülményesen jelközegről szólva).

3.32 Gyakran érezhetjük szükségét annak, hogy szavak jelentését értelmezzük.

A szavak jelentésfeltételek nyalábjai. A nyelvi jelentések áttekinthetőségének biztosítására törekedve az egyik legkézenfekvőbb megoldás az lehet, hogy a jelentésföltételek típusait és struktúráit tekintsük át.

3.321 A körkörösség közel egyetemesen ható elve természetesen itt is érvényesül: a szavak jelentésfeltételei szavak révén adhatók csak meg, s ezért ha valamely szó jelentésföltételeit követjük vissza, előbb-utóbb óhatatlanul felbukkan maga a vizsgált szó is. Ez semmiféle feszítő problémát sem idéz elő, hiszen a jelközegek és így a nyelvek sem valamiféle magukba zárt rendszerek, hanem számos irányban nyitott mezők, amelyek mentális eszközökként (közvetlenül vagy közvetve) gyakorlatias célokat szolgálnak, s mint ilyenek, a konzisztenciának célfüggően alkalmas normáit és mértékeit feltételezik.

3.322 A konzisztencia-igény erősödése vagy gyengülése az egyes jelközegek esetében alighanem azzal áll egyenes arányban, amennyire technikai vagy nem-technikai jellegű a kapcsolódó gyakorlatias szféra: az elektronika nyilván konzisztencia-igényesebb, mint a szerelmi élet technikája, az emocionális világ pedig, mondjuk, gyengébben konzisztens a banktechnika szférájánál. (Az axiomatikus-deduktív vagy kvázi ilyen rendszerek fölöttébb technikaiként értelmezik magukat.)

1.501 Amikor a nyelvfilozófiába!» valamely szó jelentése van terítéken, akkor kezdeti izolációs ugrást oldunk, hiszen a szó rendesen sohasem jelentkezik magában. (Ezt tehetjük vagy egy korábban átgondolt koncepció mentén rendezetten haladva a visszafejtésben, vagy próbálgatással hozva be ismét a kontextus elemeit, a spontaneitás okán esetleg próbára téve az olvasó türelmét.)

1.502 A szó ugyanis mindig kontextusban él, amely számos tényező függvényében lehet bővebb vagy szűkebb számunkra.

1.5021 Nevezzük minimálkontextusnak azt az értelmezhető nyelvdarabot, amely

legfeljebb mondatnyi és nagyobb a szónál. (Formailag ez úgy jeleníthető meg, hogy a szó minimálkontextusának kezdete és vége egyaránt lehet „...”) Másfelől a kontextus bővítésének érdemes valamiféleképp felső határt szabni, hiszen egyébként befoghatatlanná fordulna át az interpretáló szándék. Nevezzük maximálkontextusnak a szó ama környezetét, amelyet az értelmező még egyetlen belátással is képes áttekinteni.

1.51 A jelentéshálózatokban érdekelt (és bizonyos értelemben a nyelv síkján

maradó) nyelvfilozófiai elemzésnek érdemes a szavak minimálkontextusát alapul vennie. A különféle nyelvek szemantikai invarianciái mármost úgy fejthetők fel, hogy veszünk az egyes nyelvekből egy-egy gondolatilag nem diszjunkt minimálkontextust, s ha ezek nem volnának gondolatilag azonosak (nyilván eleve minél azonosabbakat igyekszünk venni), akkor - az egyiket vagy mindkettőt - alkalmasan gondolatazonosra bővítjük. A gondolatazonos minimálkontextusok megadják a többé-kevésbé közvetlen gondolatgrammatikai invarianciákat (tehát hogy egy-egy elemi gondolat vagy elemi cselekedet milyen grammatikai formában fejeződik ki az egyes nyelvekben), illetve a közvetett invarianciákat, megfeleléseket (tehát hogy valamely nyelv egy gondolatgrammatikai figurájának egy másik nyelv milyen körülírási mintája felel meg). A kapcsoltság tranzitivitása okán, s mozgósítva itt a kombinatorikus teljesség - matematikai hajlamú elméket egyébként olyannyira megidéző - metódusát, bejálható a gondolatgrammatikai figurák birodalma, amely kiadja a maximális gondolatnyelvet vagy ontikus nyelvet (vagy egyszerűen csak maximálnyelvet). A maximálnyelv grammatikája - mintegy határfogalomként - valamennyi természe133