Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
4.511 Az előbbi esetben valamely képesség meglétét hangsúlyozzuk, s csak figyelmünk holdudvarában szerepel a képességhez kapcsolódó tartalomtípus (tehát például, hogy van lelkünk, mert képesek vagyunk az érzelmekre, s ez utóbbiakat nem differenciáljuk, hanem mintegy külsődlegesen különböztetjük meg a gondolatoktól vagy az akarati késztetésektől). Az utóbbi esetben pedig az alapképesség tartalomelemei hordozzák a megállapítást. Vagyis hogy egy individuális tudat (amely, mondanunk sem kell, ebben a szóhasználatban szintén nem az illető személy tudatának, hanem szellemének része) ilyen és ilyen tartalma, tartalomeleme része egy ilyen és ilyen társastudatnak, mert azoknak a személyeknek a többségénél, akik a szóban forgó társastudathoz rendelhető csoportosulásba sorolhatók, mármint ezen emberek többségének tudatában megtalálható a mondott szellemtartalom. A tartalmi mozzanat itt a .kemény” tény. 4.52 A szellem valamennyi elsődleges szervéhez vagy alapképességéhez tartozik ezért egy tartalomtár. A szellemtartalmak igen összetett topográfiákat alkotnak az emlékezetben. 3.2 Az olyan fogalmak által felidézett jelentéstartomány, mint a társastudat és egyéni tudat, társashely és társasléti dimenzió, megegyezik, például, annak a megállapításnak a mögöttes jelentéstartományával, hogy a személy mindig társasmezőkben van. 3.21 A társasmezők egy típusfelbontása megadható a társasléti dimenziók felől. 3.22 A társashelyek társasmezőkké állnak össze, a társasmezők pedig társashelyekre bonthatók fel. 3.23 A „csoport” vagy „csoportosulás” elhatárolása a „társasmezőtől” konvenció kérdése, a kettőt azonosítani és merev aprólékossággal elválasztani is lehet. Mindenesetre a csoport konkrétabbnak tűnik, míg a társasmező konstruktívabban képzetes. 4.01 Éppígy elhatárolás és megállapodás kérdése az is, hogy miként válasszuk el egymástól feltételesen az olyan szavak jelentését, mint ember, egyén, személy, egyéniség, személyiség és hasonlók. 4.011 Kézenfekvőnek tűnik például, hogy az ember a természeti fajtát jelentse mintegy világegyetembeli antropológiai meghatározottságában, hogy az egyén a társadalom belső tagolódásában utaljon az egyes emberre, hogy a személy a technikailag definiálható funkcionális vagy munkamegosztásbeli szférák alanya legyen, hogy az egyéniség az individuum idioszinkráziáját idézze fel, vagy hogy a személyiség valamiféleképp az antropológiai többletjelentés élményét hordozza mintegy normatív felhanggal, vagy épp hogy a személy - másként közelítve - nem kisebb joggal tekinthető a valamennyi típusos meghatározottságában vett személyiség normatív többletjelentés nélküli pendant-jaként. 4.012 Ha pedig a kapcsolódó jelzőket vesszük: az „egyéni” és „individuális” jelentse a „társas”-hoz mérten az egyénhez tartozót. A „személyes”-nek - ha nem épp az egyén-egyén viszonyra utal - ezekhez képest nálunk többletjelentése van, amit első közelítésben, mondjuk, így adhatunk vissza: az egyén mélyebb rétegét is befogó. 3.3 Entitások jelentését vizsgálva lehetünk közvetlenül és közvetetten involváltak. Az első esetben (az érintett jelentésértelmezésnél) akár az is lehet a célunk, hogy azt az érzelmi feszültséget rendezzük el magunkban az interpretáció segítségével, amelyet egy másik személy nem egyértelmű megnyilvánulása keltett bennünk, vagy hogy egyszerűen keretet teremtsünk így viszontcselekvésünk alapjához. A kontemplativ jelentésértelmezésben viszont strukturális orientációs igény munkálhat, vagy épp a rácsodálkozás a világ és az emberi társasvilágok dolgainak lenyűgöző sokféleségére. 3.31 Az a megállapítás, hogy a jelentésnek van a jelközegeket megelőző ontikus és mentális birodalma, nem mond ellent annak a másik megállapításnak, hogy számunkra, emberek számára, sok dolog csak jelentésközeg révén lehet adott, s hogy például a társada-132
