Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
Én voltam a legbékésebb a társaságban. Jenő és én a Wilson Street 40 szám alatti magyar családhoz, Kozma Andrásékhoz költöztünk, külön-kiilön szobába. Bár élénk társasági életünk volt, hosszú hónapokon át honvágy gyötört bennünket. Szokatlan volt a merőben új környezet, a hideg tavasz, s a hirtelen bereccsintő kánikula. De főleg bűnösségi érzés gyötörte az embert hazájából való szökése miatt. írtuk a leveleket haza, próbáltuk igazolni tettünk helyességét. Vagy legalábbis elfogadhatóságát. A hontalanság érzete kiforgatja az embert valódi természetéből. Izgágák voltunk, tengelyt akasztottunk mindenkivel. A befogadó ország szapulása mellett belekötöttünk az itteni magyar intézményekbe is. Jordán Emőkét, az új menekültek önzetlen támogatóját is kikezdtük rádióműsora miatt. Üzengettünk neki, hogy ne szentségtelenítse meg Petőfi verseit angolra való átültetésével. Az utcán, a buszokon hangoskodtunk, trágár szavakat használtunk. Egyik alkalommal a forgalmas King Streeten egy asszony hátrafordult s elképedve ránk szólt magyaml:- Nem szégyellik magukat! Ilyen pocsék módon beszélni... Az embernek fel sem tűnt saját űtszéli beszédmodora. Október 23-án elmentünk a magyar kultűrotthonba, megünnepelni a forradalom első évfordulóját. Amikor az ősz elnök bejelentette, hogy a magyar nemzeti imádság után énekeljük el a királynő himnuszát, hangos kiabálással botrányt csaptunk. Én nehezteltem Kanadára. Szóltam már erről másutt is, hogy a bécsi kanadai követségen azt a pecsétet ütötték az igazolványomba: Non-landed immigrant. Vagyis hazátlan. A szűrővizsgán ugyanis bevallottam, hogy újságíró szakos voltam otthon. Ezt gyanakodva fogadták a követségi tisztviselők, s elkezdtek vallatni tolmácson keresztül, hogy milyen speciális kiképzést kaptak otthon az újságírók? Volt-e részem intenzív politikai s külön katonai kiképzésben? Diplomáciai tárgyakban? Nyugati nyelvekben? Már-már kezdett abba az irányba terelődni a kihallgatás menete, mintha az újságíró szakosokat egyenesen kémszolgálatra készítették volna elő. Nyugati nyelvek?! Hát van ezeknek eszük? Felháborodott önérzettel dobáltam a válaszokat, sértődötten lekicsinyeltem a szerepemet a forradalmi eseményekben. Elhallgattam azt a tényt, hogy részt vettem a tüntetéseken, hogy ott voltam a Gábor Áron Gépgyárban október 23-a kora reggelén, meggyőzni a munkásokat, hogy délutáni tüntetésünkkel nem az uralkodó hegemóniát akarjuk kiragadni a kezükből. S ott voltam a Parlament előtt is, azon a feledhetetlen véres csütörtöki napon. A megszeppent tolmácshölgy halkan odasúgta:- Ügyeljen a válaszaira. Ha így folytatja, nem engedik be Kanadába. Az egészségi állapotom is teljesen megromlott. A három éves gyenge menza-koszt az egyetemen, az éjszakai és hétvégi fizikai munkák, vagonkirakás, hólapátolás, s az utóbbi hónapok viharos eseményei, de leginkább ez a kilátástalan lágerélet romboló hatással volt a szervezetemre. Tüdőbajos-jelölt lettem. Következésképpen: Non-landed immigrant. Kanada nem akar t véglegesen a nyakára venni. Letelepedési státusomat egy év leteltével véglegesítették, miután már volt állandó állásom. Az egészségem is rendbejött, s földalatti tevékenységgel sem szítottam forradalmat az ország ellen. De a velem szemben támasztott gyanakvás hosszú ideig keserű érzést táplált bennem fogadott hazám iránt. Ami itt, az októberi megemlékezésen tört ki belőlem. Páran az asztalt verve kiabáltuk:- Ez itt magyar emlékünnepély. Nem kell az angol himnusz! A jobbérzésű ünneplő közönség lesújtó pillantásokat vetett felénk. A körülmények kiszámíthatatlan hatással vannak az egyénre. Az iménti Héricz József 12
