Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
például több évet töltött otthon börtönben, származása és politikai „aknamunkája” miatt. Itt meg mintha kicserélték volna, egyenesen a kapitalizmus megrögzött ellensége, kommunista érzelmű lett. Kanada elmarasztalásában egy gyékényen ámítunk Jóskával. Munkaóra után gyakran találkoztunk a James utcai magyar vendéglőben, ahol Jóskának törzsasztala volt. Szép szál ember volt Jóska, finom arcvonásokkal, cémavékonyságú bajuszkával. Mintha a Noszty fiú esete Tóth Marival című filmből lépett volna ki. Törvénytelen gyerek volt, apja hajdani földbirtokos, amiből sok baja származott otthon a B-listázás idején, anyja hivatalnoknő Borsodban. A kórházban meg voltak elégedve a munkájával, gyorsan járt a kezében a seprű és a mosogatóruha. Egy időben valami gyerekes szokás vett erőt rajta, heteken át „Merry Christmas”-szel köszöntött mindenkit, a nyár közepén! Ez még megjárta volna, de bele volt gabalyodva Fiedel Castróba, s a kubai forradalom hősiességéről tartott értekezéseket az étteremben. Aztán ,felfedezte” Szabó Dezsőt, s állandóan ezzel traktált bennünket. Egyszer azt találtam javasolni Jóskának, írjon tanulmányt Szabó Dezsőről. Attól kezdve nem volt maradásunk. Minden vitát ezzel ütött el:- Apafej, hát benne van a tanulmányomban! S máris szedte elő a megterített asztal alól a vaskos attasé-táskáját. A kórházban legjobban kedveltem a délutáni műszakot. Nem kellett hajnalban kelni, hogy a hatórai műszakot elérjem. S a reggeli műszak véget nem érő rohangálásból állt. Kezdődött az ágytálak, a vizeleti edények ürítésével. Aztán jött az ágynemű cserélés, némelyik tehetetlen beteg összepiszkította magát tetőtől talpig. Ezt követte a mosdótálak odakészítése. Legtöbb beteget a segédápolónő és az orderly mosdatta, az utóbbira esett a szeméremrész megmosása, szárítása, hintőporozása. Ezt követte a takarók elrendezése s a kórházi lelkész átvonulása, reggeli előtt áldást osztogatva a betegekre. Némelyik beteget etetni kellett. A délutáni műszak sokkal nyugalmasabb volt. Négy-öt óra után eltűntek a főnökök, megszűnt műtőben a munka, véget ért a nagy kapkodás, rohangálás. Vacsora után jöttek a látogatók, kellemes társasági hangulat uralkodott az osztályon. Látogatás után öröm volt az élet. A betegek elszunnyadtak, némelyik megkért, hozzak egy csésze forróvizet teához, vagy menjek le a kantinba csomag cigarettáért, tábla csokiért, szalvétáért. De volt idő bőven, végigjártam a szobákat, elbeszélgettem a betegekkel, mint kedves ismerősökkel. Meghallgattam őket, s én is elmondhattam terveimet, ábrándjaimat. Az egyik idősebb beteg meg is jegyezte, határozottan:- Ön még sokra viszi ebben az országban, Johnny. Az angolszásznál bizalomkeltőbb népet nehéz elképzelni. Villanyoltás előtt ismét végigjártuk az ápolónőkkel vagy a kedvesnővérekkel a szobákat, eligazítottuk a takarókat, felhúztuk az öregebbjeinek az ágy-oldalakat. Volt egy nagyon bájos kedvesnővér, a fiatal Sister Margaretta. Olyan sudár volt, mint Julie Andrews a Sound of Music című filmben. Öröm volt vele dolgozni. Mindig vidám, szolgálatkész. Munka közben néha összeértek csupasz karjaink, egymásra néztünk, s Sister Margaretta lesütött szemmel elpirult. Egyik délelőtt fényes kocsi állt meg a lakásunk előtt. Kozma András bácsi, a házigazda nyitott ajtót a csengetésre. Nálamnál valamivel idősebb férfi kopogott az ajtómon. Mint kiderült a bemutatkozásnál, Brodie keresztanyám fia, Frank volt.- Jani? - kérdezte.- Igen. Bemutatkozott, megölelt, s jó erősen megveregette a vállárnál. 13
