Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
kommunikatív kapcsolatok szempontjából, de a valódi függésrendet a centrum!periféria relációk határolták be. Annak ellenére, hogy például a térségi struktúra szereplői és a társadalmi depriváltság elszenvedői nagyonis várták a rendszerváltás e téren remélhető hozadékát, a politikai-gazdasági-adminisztratív centrum szerepének csökkenési tendenciáját vagy csökkentési racionalitását - ez alig változott (inkább csak bonyolódott) a kormány hároméves működése során. S ha részletesebben is belemegyünk: megmaradt például - ha éppen nem erősödött - a térségi szintű politikai függőség és bonyolultabb lett a helyi politika számára a gazdasági szférából jövő társadalmi támogatottság meghatározó volta; ez különösen kontrasztos a korábban diszpreferált térségekben, de voltaképpen minden önkormányzat magáramaradottságában is gyakorta átélt élmény. A gazdaság térségi függésrendje, a politikailag dimenzionált piacok és függéskényszerek mind a mai napig keleti és nyugati, innovatív és retardált szférára, kiszolgáltatott és sikerképes területekre tagolódnak, ami nyilvánvalóan tükröződik a változásra reagáló állampolgári magatartásokban, a kormányzatról való gondolkodásban stb. Továbbra is jelentős rétegek élnek úgy, hogy érdekeik közvetlenül kötődnek az egész intézményi struktúra működéséhez, amelynek továbbra is kényszerű fenntartói, ám szerepkör nélküli szereplői, s ugyanakkor mind gazdaságilag, mind politikai-adminisztratív piac szempontjából éppúgy kiszolgáltatottak neki, éppúgy nincsenek rá hatással, mint annakelőtte, sőt periferizáltságukat, mellőzöttségüket annál inkább átélik, minél több változással kecsegtetett maga a rendszerváltozás reménye. Tovább él a politikai társadalom és a makrotársadalom kettőssége, erősödik a köztük meglévő funkcionális megkülönböztetődés, karakteresen polarizálódik a szerepek hangoltságát jelző „politikus/nem politikus” dichotómia, különösen a hatalmi struktúrához kötődés és a kormányellenzéki mentalitás; ami annál is figyelemreméltóbb, mivel: Ugyancsak kontinuus elem, hogy a hatalmi struktúra ismét olyan keretté lett, amely elvileg a népesség „egészének” terveit, várakozásait, vágyait artikulálná, ám például az intézményes érdekképviselettel (a szakszervezetekkel például) szóba sem áll. Ilyesféle gesztusok sokasága miatt azonban a maga személyes képviseletét a politikailag érintett társadalom tagjai közül senki sem érzi át, mert sem a valódi társadalmi tagoltság, sem a politikai tagoltság nem fejeződik ki a parlamenti- vagy a párttagoltság formáiban, miként a gazdaság tagoltsága sem reprezentálódik a parlamenti pártharcokban, sem pedig a politikai erők nyilvános gyürkőzésében. A szétkoordinált gazdasági szféra továbbra is rejti azokat a köztes érdekeket, térségieket, ágazatiakat, csoport- és hatalmi érdekeket, amelyeket a nyolcvanas évek végén lehetett regisztrálni. így például mesebelien tovább él a megyei politikai szintű hatalom számos formája, megerősödött az önkormányzatok (jelzem: azok, amelyeknek autonómiája a rendszerváltás egy másik nagy ígérete volt) gazdasági függése a helyi (történetileg determinált) forrásoktól, kényszerektől, gazdasági erőktől, kiskirályoktól. A hajdani, hetvenes-nyolcvanas évekbeli mozdulatlan, mozdíthatatlannak tűnő egzisztenciális stabilitást és malmi folytonosságot egy lassan elpuhuló konzisztenciájú hatalomtechnika váltotta föl a nyolcvanas évek végére, amelyet a politikai közérzet szintjén és az uralomgyakorlás terén egy összeomlás-szerű válság követett, amely látszólag lehetőséget kínált a hatalom és a politikai társadalom térbeli dimenzióinak és szerepleosztásainak, gazdasági és piaci érdekeltségeinek átrendezésére. Ez azonban mindmáig elmaradt; a politikai mező sokszínűbb lett ugyan, látványosan plurális, a gazdasági szféra még nekiiramodottabbnak tetszik, de a leszakadástól semmi sem mentette-mentheti meg a társadalmi és a politikai perifériákat, miközben a politikai-uralmi centrum gyorsan újraközpontosodott, s már a helyhatósági választások idején (fél évvel a rendszerváltás „napja” után) a 122
