Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

gazdapárt a parasztság és a nyugdíjasok, a VOSZ a kisvállalkozók patronálását szorgalmazta, az Agrárszövetség nyíltan a paraszti rétegek favorizálását tartotta szükségesnek. (Lásd a pártok programjait és dokumentumait a Magyarország Politikai Évkönyve 1990- es kötetében).

Az első szabad választások időszakában a versengő pártok programjainak alaptónusában célként volt jelen a ,.kapitalista átmenet” szellemisége és reménye - ez okból a társadalmi és a politikai struktúrát illetően seregnyi illúzió és remény kelt életre a társadalom és a gazdaság aktorainak tudatában. A politikai pártok választási programszövegei többféle régi és új társadalmi víziót tartalmaztak, amelyek egyúttal bizonyos típusú „másik Magyarországot” és másféle gazdasági-társadalmi racionalitást sugalmaztak, mégpedig nem is egyféle módon: az „Önkormányzati Magyarország”, a „Kertmagyarország”, a „Kisrészvényes Magyarország”, a „Munkásönigazgató Magyarország”, a „Nyugat Követője”, a „Piacképes Magyarország” virtuális képe versengett a „Nemzeti Magyarország” vágyálmával. Emellett a társadalomnak szóló biztatás is egyértelműen arról szólt, hogy elkövetkezett a szabadulás órája, eljött a mesés jövőremények megvalósításának pillanata, s innentől immár nem a politikai pártbizottságok jogkörébe és ellenőrzési rendjébe tartozik, ha valaki feltörekszik, „osztályt vált”, százezerszeresére növeli vagyonát, Nyugaton talál gazdasági és érdekkapcsolatokat, kiárusítja megszerzett javait, vagy csak egyszerűen tulajdonra áhítozik. A korai felhalmozó kapitalizmus ígérete ugyan eleve magában rejtette egyesek tollasodása árán mások bukását, deklasszálódását és klasszikus elszegényedését, de ennek az esélynek előképe elsődlegesen a tudományos és publicisztikai közgondolkodásba épült ellenzéki aggálynak volt beállítható.

Az MDF a maga középpáni szerepkörét is szimbolikusan megerősítő „középosztályosítási” programját helyezte célkitűzései középpontjába, mintegy sugallva, hogy a társadalom java része a „társadalmi közép”-en helyezkedik el vagy afelé tart, ezért lehet a hazai modernizáció természetes bázisa a középrétegek „alulról jövő” fejlődése és a tulajdonos középpolgárság megerősödése. Ezt a programszintű törekvést mindaddig sikerült az MDF- nek tartania, amíg a belső viták és a koalíciós alkuk nyomán egyre inkább a történelmi középosztály visszaállításának késztetése kapott nagyobb támogatást, anélkül, hogy annak akár csak a történelem hajdani keretei között megvalósult gazdasági-piaci feltételei vagy továbbélő hagyományai meglennének.

A rendszerváltoztatás levezénylésének és a politikai struktúra elemeit átalakító céltudatos tevékenységnek társadalmi elfogadtatása merészen vállalt eszköze volt a kormánynak, amit nem kis mértékben a privatizáció ígéretére alapozva valósított volna meg. A „változtatásnak” elsődlegesen a politikai központtól jövő célmegjelölése, illetőleg a régi hatalmi szerkezet radikális átalakítása (az akkori kormánymegnyilatkozások többsége alapján úgy tetszik:) politikailag artikulált célja volt az életbelépő kormánynak, amely a maga hosszútávú legitimitását is javarészt ebből a programcélból kívánta kitermelni.

A pártok attitűdje sem volt egynemű: alapvető elgondolásaikat tekintve abban szinte vita nélkül egyetértettek, hogy a privatizációra szükség van, és szinte valamennyien elfogadták, hogy a politikai struktúraváltás elsődleges célja és útja, mind a célkitűzések, mind pedig a rendszerváltó program adminisztratív és kormányzástechnikai szintjén a politikai pluralizálódás, beleértendő azt is, hogy a meglévő plurális érdekkifejeződés pártok és képviseletek formájában kell hogy megvalósuljon, függetlenül a hatalomra kerülő párt(ok) egyéni érdekcéljaitól.

A rendszerváltozás pártszférában és politikai miliőben végbemenő hozadéka mellett azonban nem kevéssé fontos a gazdaság modernizálásának stratégiai terve, amelytől rész119