Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

Napi beosztása mellett esti tagozatra járt a McMasterre, s tíz évi kemény munka után magisztrátusi fokozaton diplomát szerzett földrajz és geológia szakon. Róla írtam „A takarító” című novellát.

Tűzrőlpattant, apró felesége, Csicsi is éppen olyan beszédes volt, mint Pista. Ha beszélt, rá-rácsapott az ember karjára. Csicsi megmaradt Kanadában is háztartásbelinek, Pistika nevű kisfiúk hű mamájának. Engem „Mishkának” szólított. Évek múltán újból találkoztunk, s amikor a feleségemtől megtudta a teljes nevemet, megrökönyödve nézett hol Pistára, hol rám:- Jesszusom - s tenyerével eltakarta a száját. - Én meg magát Mishkának szólítottam.

Irult-pirult, Pista meg sunyin mosolygott bozontos szemöldöke alól. Ugyanis tőle vette

át a nevet Csicsi, aki „Misikémnek” hívott. De Csicsinek is megmaradtam Mishkának a mai napig.

Kezdeti hónapjainkban nagyon boldogtalanok voltunk. Az egyetem, ígéretéhez híven, családoknál helyezett el bennünket kvártélyra. Heten a Florence utca 19 számú házban egy nagyon kedves kanadai családhoz kerültünk. A házinéni hatalmas termetű kanadai aszszony volt, a férfi jóval idősebb, s termetben pont az ellentéte. Az asztalnál tanítgattak bennünket a nyelvre, lassan, artikuláltan formálták a szavakat. Volt egy kislányuk, Maryann, aki a lépcsőház lábától szólított étkezéshez bennünket:- Come for dinner!

Parányi két szobába zsúfoltak be bennünket, egyikbe négyet, a másikba hármat. Én Zádor Jenővel, Balázs Ferivel és Kálmán Gyurival kerültem egy szobába. Jenő otthon vegyész szeretett volna lenni, s ezért közgázra vezényelték, amit szívből utált.

Kálmán Gyuri, paprikajancsi természetével elsőnek talált munkát egy kertészetben. Füvet vágott kézi gépel. Heteken át nyögdécselve jött haza a munkából, gyakran vacsora nélkül, teljesen kimerültén esett ágynak. Olyan izomláza volt, hogy járni is alig tudott.

A nálunk idősebb Balázs Fercsi erdélyi gyerek volt. Budapesten, ki tudja, milyen tárgyat kedvelt leginkább, vegyész szakra vették fel, ahonnan - mint mondta - politikai okokból kidobták. Itt - milyen a véletlen! - elsőnek Fercsi került be az egyetemre, mégpedig a torontóira, mindannyiunk álom-tanodájába, kémia szakra. Az első szemeszter után azonban újból feltűnt Hamiltonban. Egy ideig kerülgetett bennünket. Kitudódott, hogy itt is eltanácsolták. Sajnálkozásunkra szomorkásán bólogatott, majd hangos nevetés közepette elmondta mesébe illő szép torontói hónapjait:- Gyerekek - mondta -, olyan jó dolgom az életemben nem volt! Party partyt ért egész félévben.

Itt, a Florence Street-i első napjainkban, Fercsi az angol szótárat böngészgetve fel-felnevetett az ágyon elnyújtózva, ha rábukkant egy-egy kedvenc szakkifejezésre, mint madamhand = szűzhártya. Az ilyenek valahogy jobban megmaradtak az emlékezetében.

Pár hónap után kezdett a zsúfoltság az idegeinkre menni. Nem volt ínyünkre a kanadai konyha sem, az ízetlen főtt sonka szemes borsóval, hideg pulykahús vajas krumplival. Durcásan turkáltunk az ételben, hangos megjegyzéseket tettünk a háziakról, némelyik ráförmedt a mozgékony Maryannre. Gyakran összekocódtunk egymással is. Hogy a további torzsalkodást elkerüljük, elhatároztuk, hogy szétköltözünk. Távozásunk hasonló volt Zrínyi kirohanásához. A háziasszony sírva rimánkodott, hogy ők sok pénzt beleöltek ebbe a vállalkozásba, ágyakat, ágyneműt, edényeket vásároltak. A fiúk azonban nem tágítottak. Különösen a kosztra nagyon igényes Kálmán Gyuri.

Mikor a szegény asszony látta, hogy nincs kiút, máris ott parkolnak a ház előtt az új házigazdáink, könnyesen nézett rám:- You too, Jóim? (Hát ön is, János?)

11