Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

a kommunikációs kapcsolatok mezője biztosítja a struktúra belső feltételeit, s ezek befo­lyásolják végső soron a politikai küzdelem egészét, beleértve a pártok politikai terveit, egymáshoz fűződő viszonyát is. S végső soron csakis ez lehetne az egyetlen objektív mér­céje a politikai racionalitásnak, e külső és belső viszonyrendszer működik a kormánypo­litika pilléreiként. Igaz viszont, hogy e nagyrendszer, a társadalom egésze, végső soron ak­kor teljesítheti a maga kibontakozási vágyait, ha a rendszerváltozás biztosítja azt a politi­kai programot, amely a belső szabadságok feltétele. A rendszerváltás politikai programja megengedte a társadalmi cselekvőknek azt a for­málisan szabad szerepváltozást, amelyhez a hatalomra került új kormányzat nem tudott utólag semminemű összehangolt cselekvést biztosítani. S valljuk be, ebben a kormányzat nem ludas. Márcsak azért sem, mert a rendszerváltoztatás mint pártprogram, eltérő célo­kat foglalt magába mind az MDF-en, mind a koalíción belüli egyes pártoknál. A legszem­betűnőbben a gazdasági célképzeteknél (s az ennek mindig is alárendelten működő társa­dalomszerkezeti elgondolások esetében) voltak különbségek. Olyanok például, mint az ál­lami és a magántulajdon aránya, az állam szerepének megmaradása vagy korlátozása, az önkormányzati és a kollektív tulajdonformák megengedése, a kárpótlási és privatizációs limitek kérdése, a jóléti és a szociális háttér tervezése, a piacgazdasági és hitelpolitikai el­képzelések stb. Sőt: a társadalomszerkezet várható alakulását illetően nemcsak a pártok­nak, de a társadalomkutatóknak is aligha voltak érvényes képzeteik. Az életmód, az iden­titás, a mobilitások, a deklasszálódások, a korosztályonként módosuló szocializációs mo­dellek, a politikai-kulturális rétegzettség, a csoportos vagy rétegaspirációk együttesét is mérlegre téve nincs olyan kormány, amely - akárcsak a legcsekélyebb, elvi - felelősséget vállalná vagy vállalhatná a maga korábbi terveiért és ígéreteiért - miért lett volna hát ki­dolgozott struktúra-képe az új koalíciós kormánynak? Ezért tehát végül is lehetetlen elvárás lenne a kormány négyéves működésének leltárát aszerint elkészíteni, mit is eredményezett a kormányzat tudatos rendszerváltoztatási prog­ramja a társadalmi makrostruktúrában. Nem is beszélve arról, hogy míg a rendszerváltás programja nyíltan és látványosan tartalmazta az átmenet céljait, a múlttal való szakítás gyökerességét, a jobb jövő reményét és megteremtésének néhány ágazati tervcélját, addig a társadalmi makrostruktúrát illetően az eredeti kormányprogram egyetlen szót sem ejtett, s utána még számos miniszterváltás következett, amely mindig kitűnő lehetőséget ad arra, hogy valamely koncepcionális változtatást ne kelljen bevégeznie a hatalmon maradóknak. Mindemellett a kormánykoalíció összetételét és a kormánypártok számos gondolkodó hí­vét tekintve ez a struktúra-kép-hiány több mint feltűnő. Az 1992. május 22-én elmondott miniszterelnöki beszéd említést tesz a gazdasági szerkezetről, a ,/elgyorsuló szerkezeti korszerűsítés társadalmi következményeinek kezeléséhez szükséges szociális védőháló­ról”, a szociális biztonságért vállalt felelősségről, a magántulajdonosi agrárgazdaságról, a munkanélküliségi problémák és a társadalmi partnerek közötti konfliktusok megelőzésé­ről - a társadalmi struktúrára vonatkozó elképzeléseket azonban szó nélkül hagyja. A kor­mány részletesebb programja ugyancsak szociális, egészségügyi, oktatáspolitikai temati­kákat érint csupán, a társadalom összetételére, szerkezetváltozására vonatkozó strukturá­lis témákat nem. S ha itt megállnánk az elemzés készítésével, bizonnyal senki sem sértődhetne meg azon, hogy meg sem ígért reformterveit kérik számon rajta. Viszont: bár a makrostruktú­­ra változása nem jelent meg az eredeti kormányprogram szövegében, mégis, minden lát­szaton túl is a rendszerváltás egyik legkomolyabb látens ígérete volt. Nem beszéltek róla tervcélként, de ott rejlett minden programos megfogalmazás mögött, mint olyan jelenség, amelyet nem kell külön részletezni, változásának szükségességét nem fontos külön is in­115

Next

/
Thumbnails
Contents