Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
főleg a szigorúságáról hírhedt Sister Superior előtt a földig hajolt, míg az ilyen alacsony sorban lévő új menekülteket, mint mi is, lekezelte, vagy egyenesen beámlta. Hamilton nem volt valami szép város. A kozmopolita Budapesthez s Montreálhoz képest talán csúnyácska is, abban az időben. Szemetes utcáit mogorva, apró telkekre zsúfolt téglaházak díszítették. Az Ontárió tó partján húzódó gyámegyed, lángoló füstöt okádó kéményeivel egyenesen elutasító látványt nyújtott. A múlt század legelején alapították, lassan indult a fejlődése, kezdetben még a szomszédos Dundas falu is túlszárnyalta. A vasút bevezetése azonban megadta a lökést Hamiltonnak. Itt építették meg a környék vagongyárát, s ezt követték újabb gyárüzemek, hídépítő, autó és mezőgazdasági gépgyárak, s általában minden, ami acéllal volt kapcsolatban. A kaledoniai fennsík lábánál és az Ontárió tó kiszögellő csücske között terül el. Ideális fekvése alkalmassá tette anyagmozgatásra. Feljegyezték róla, hogy kikötője évi nyolc millió tonna nyersanyag és kész áru szállítására alkalmas. Nyári szünidőkben a Burlington-Bay Skyway függőhídon dolgoztam mint pénzbeszedő. Ha a szél a város felőli irányból fújt, a műszak végén a füsttől olyan feketék voltunk, mint a kéményseprők. A magyar bevándorlókat éppen a fejlett gyáripar vonzotta Hamiltonba. A hetvenezer lakosú városnak már az ötvenes években is több mint hatszáz gép- és könnyűipari üzeme volt: köztük a világszerte híres Acélgyár (Steel Company), a Mezőgazdasági Gépüzem (Harvester), a Westinghouse Finommechanikai és Elektromos Művek, s a Dominion Acélgyár. Miss Smithnek valóban igaza volt. A város számottevő magyar lakossága három egyházat, szép kultúrotthont, a Jordán Emőke vezette magyar adású rádiót, s helyi újságot tartott fenn éveken át. Itt volt a kanadai görög katolikus egyház esperesi székhelye. Papp György pápai prelátus innen szolgálta hittestvéreimet az ötszáz kilométerre lévő Montreáltól le egészen Courtlandig, a dohányvidék központjáig. Volt római katolikus és református egyháza is, az utóbbi Rúzsa Jenő nagytiszteletes, a Kanadai Magyarság Története című hézagpótló felmérés szerzője szolgálatában. Jenő bácsiék két fiával és lányával évfolyamtársak voltunk az egyetemen. A St. Joseph kórházban is dolgoztak magyarok, köztük Fogarasi István és Héricz József takarítók, Kozma Andrásné házinénim és Sinkovics Ferencné női takarítók. De voltak ott fajtánkbeli mosodai munkások, raktárosok, ezermesterek, kazánfűtők és mások. Volt két ötvenhatos magyar intern-orvos is, itt készültek kanadai különbözeti vizsgájukra. Az egyik szőke, halkszavú, nagyon barátságos férfi volt, a másik, vaskos vagány, Dr. Lehóczki László. Engem „Mesternek” szólított László doktor, s amikor évekkel később a torontói egyetemre egészségügyi látletelre volt szükségem - akkor már saját prakszisa volt -, díjmentesen végezte el az orvosi vizsgálatot.- Jól van, Mester, majd leszolgálja, ha nagymenő lesz - mondta. Hálából minden könyvemből küldtem neki dedikált példányt, még ezer kilométerekről is. Fogarasi Pista idősebb volt az átlag diáknál. Egyetemi hallgató volt otthon hajdanán, de négy évet töltött Rákosi börtönében, a más hibájából. Hazatért nyugatról egy volt évfolyamtársa, mint mondogatta, az amerikaiak szálláscsinálására. Rövidesen lebukott az illető, s vele együtt számtalan, volt évfolyamtársa, köztük Pista is. Lassú, egyenletes járásáról a folyosó másik végéről is meg lehetett ismemi Pistát. Olyan volt a beszéde is, az alföldi folyóhoz hasonló ellenállhatatlan hömpölygésű. Ha órákat töltött vele az ember, amire gyakran sor került estézések alatt, szóhoz sem lehetett jutni tőle. Szeretett a börtönévekről beszélni. Színes sztorijaiban az „ipséket” előbb „lepitlakolták”, s utána .hazavágták”. Jobb esetben „sittre” dobták. A dutyiban nem sokat „spangliztak”. Ezt a szokást itt utána pótolta, egymás után csavarta az Export A dohányból a cigarettákat. Megőrizte a hazai szokásokat, naponként „lejattolt” az emberrel a folyosó közepén is, ami Kanadában akkoriban még nem volt szokásban. 10
