Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

jelenésük is eltér a megszokottól, a várttól. Szinte decens úriemberek jelennek meg előttünk, akik - a szöveg adta lehetőségekhez képest - visszafogottak, viselkedésük külsőségeiben alig tér el a környezetüktől, tehát nem eleve botrányos vagy nevetséges. Garas Sir Tobyja nyilvánvalóan teljes tudatában van cselekedeteinek, képes ellenőrizni önmagát, így gátlástalansága, elsősorban Sir Andrew-val szemben megnyilvánuló embertelensége sokkal veszélyesebb, ijesztőbb. Iglódi Sir Andrew-ja a maga módján szintén ijesztő: a néző megretten, ha belegondol, mit tett ezzel az emberrel (itt nagyon fontos, hogy nem teljesen idióta!) az önértékelési zavar. Ugyanezen önértékelési zavar másik áldozata, ugyancsak meg- és elrettentő példája Eperjes Károly Malvoliója. Eperjes kissé görnyedt tartása még testi hibát is sejtet. Malvolio mégis az első pillanatban elhiszi a levélben foglaltakat, s azt is, mindez őrá vonatkozik (vonatkozhat). Maga a levél felolvasása az előadás egyik színészi csúcspontja, a hangsúlyok, a testtartás megváltozása, a szöveget kísérő mimika teljes jellemrajzot nyújtanak a figura pszicho(pato)lógiájáról. Hernádi Judit már a megjelenésével sokat elmond Oliviáról. Gőgösen merev testtartása, hatalmas fekete leple, mely az a bizonyos arcát elfedő gyászfátyol lenne, s ami alá egész kíséretét, mint egy szoborcsoportot képes elbújtatni, azonnal jelzi, hogy itt külsőségről, fölvett pózról van szó. Amint elveszíti a lepel-fátyol mögé bújás lehetőségét, elbizonytalanodik, így sokkal érthetőbb és elfogadhatóbb hirtelen támadt szenvedélye Viola/Cesario iránt. Hernádi nem hirtelen lángragyúló szerelemtől eszét vesztett nőt játszik, hanem azt az elkényeztetett, hűvös szépséget, aki amikor lángol is, voltaképpen csak egy másik pózt vesz föl: a szerelmes nő pózát, és most ebből nem enged, ehhez ragaszkodik csökönyösen, ha már előző szerepéből kizökkentették. Az ő Oliviája az előadás végére valóban tragikus alakká növekedik. Vlad Mugur ugyanis kegyetlen következetességgel vitte végig elképzelését, pillanatnyi esélyt sem hagyott egy boldog végű félremagyarázhatóságnak. Sebastian ezért nála a szó szoros értelmében azonos Violával (Bánsági Ildikó játssza). Az V. felvonás nagy találkozása így nem jön, nem jöhet létre. Viola mellett egy szoborfej jelenik meg (amit gondosan letakargatva a Bolond-Művész már jó ideje át- meg áthelyez műtermében), ezt öltöztetik Sebastian ruhájába. A szerepjátszó grófnő párja így végül egy báb lesz. Lehet, hogy ennél még Malvolióval is jobban járt volna. Mertz Tibor Orsino hercegéről kevesebbet tudunk meg, mint az előző szereplőkről. Uralkodóként egyetlen nagyszerű pillanattal jellemzi őt a rendező, egy ámyjelenettel, melyben a Herceg hatalmas árnya körül apró kis árnyalatok hajbókolnak. Mint uralkodónak nincs megírt szerepe, Shakespeare-nél ő csak szerelmes. Mint ilyen, az előadásban szexuálpatológiai vonásokkal rendelkezik. Magába fordulása, a szerelembe szerelmes alak nárcisztikus vonásai nyilvánvalók, de alakításában megjelenik a homoerotika is (a Viola/Cesarióval való fürdési jelenetben). Az így jelzett szexuálpatológiai vonások mellett az alak egész lényének bizonytalansága, jellegtelensége erőteljesen szuggerálja a nézőnek a kérdést: Mit kezd majd ez a férj az elnyert Violával, s mit kezd majd Viola egy ilyen férj oldalán? A drámából és a Mugur-féle értelmezésből következően Viola sincs híján a szexuálpatológiai jelzéseknek (eleve a fiú-lány szerepváltás zavarai, valamint a Sebastian-Antonio jelenetben is félreérthetetlen jelzések történnek a homoerotikára), a színésznőnek azonban ezúttal nem sikerül megoldania ezek érzékeny kibontását, finom ábrázolását. Éppen a sejtetésekhez szükséges titokzatosság hiányzik játékából. Az előadás vége torokszorítóan szomorú. A bosszút fogadó Malvolio elrohan, s az Eperjesmegformálta alakról el is hisszük, hogy nem nyugszik, míg bosszút nem áll. Sebastian fejszobrát beöltöztetik Cesario ruhájába, de egy későbbi pillanatban a fej a földre hull és árván ott marad. Olivia kétségbeesetten a Herceg húgának ajánlkozik, aki a még feleségül sem vett Violával távozóban már egy másik nővel kokettál. Mindenki továbbgondolhatja, milyen „boldogság” vár hőseinkre Illyriában.

100