Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Ifj. Donáth Ferenc visszaemlékezésekre alapozva - és arra hivatkozva, hogy szovjet páncélosok már 1956. október 23-án éjjel megjelentek Budapest utcáin - állítja, hogy Nagy Imre nem vehetett részt a behívást eredményező döntés meghozatalában. Geréb Sándor korabeli dokumentumokra - USA és brit -, illetve külföldön megjelent publikációkra hivatkozva állítja - Nagy Imre is részese volt a döntésnek. Vajon kinek lehet igaza, hiszen mindkét fél a szovjet csapatok Budapestre történő beérkezésének időpontját tekinti döntő tényezőnek. Geréb Sándor következtetését a szovjet csapatok 1956. október 24-i budapesti megjelenésének időpontjából - az általa idézett források, publikációk szerint hajnali kettő és fél öt között - vonja le. A kérdés ezek után mindössze csak az, hogy megtudjuk mikor kellett a Budapestre bevonuló szovjet páncélos alakulatoknak elhagyniuk bázisaikat, hogy a mindenki által elfogadott időpontban beérkezzenek. Figyelembe véve a szovjet hadsereg Magyarországon állomásozó egységeinek Budapesthez legközelebb eső bázisait - Cegléd, Székesfehérvár - azt kell mondani, hogy az érintett alakulatoknak legkésőbb 1956. október 23-án 19-21 óra között riadóparancsot kellett kapniuk, hogy a többek által megerősített időpontig Budapestre keréken, illetve "lánctalpon", oszlopban beérkezzenek. Természetesen feltételezhető valamivel későbbi időpont is - mondjuk 1956. október 23. 22-23 óra - abban az esetben ha az érintett szovjet alakulatok 1956. október 23-án már felmálházva - lőszer, üzemanyag, élelmiszer -, járó motorokkal, harc-és szállítójárművekre ültetett legénységgel csak az indulási parancsot várták. Hogy mégis mikor és kinek a parancsára indudtak Budapestre azt csak a szovjet források bizonyíthatnák. Úgy vélem nem mond ellent ez a véleményem Geréb Sándor azon megállapításának, miszerint a "Történelmi események értékelése változhat, de a tényeket utólag nem lehet megváltoztatni"; ez így igaz, csak ismerni kell a tényeket és a körülményeket, a felesleges viták elkerülése végett! Egy másik szellem idézése Szellemidézés című írásában fejtette ki véleményét Bállá Péter a Magyar Nemzet 1990. április 17-i számában a különböző törvényességi„óvások kapcsán tárgyalt ügyekről, melyeket - mint írta - a jövő "könyörtelen ítészei talán a pozitív törvénysértések korszakaként fognak számontartani". Bállá Péter írása két példát is említ, Demény Pálét és Kozma István altábomagyét; utóbbi esetében "hajmeresztő jogi álláspont"-ról is említést téve, nevezetesen arról, hogy 1990-ben elismeri egy 1944-es felkoncolási parancs jogszerűségét olyan alapon, hogy az adott korban az kötelezően követendő katonai rendelkezés volt, igen rossz emlékű filozófiát elevenít fel. Magam is így vagyok ezzel. Furcsának találom ha utólagosan hoznak törvényeket, rendeleteket, hogy egy korábbi korszak cselekvő részeseit "megfelelő módon" elitélhessék, mivel a létező jogszabályok, törvények ezt nem tennék lehetővé. Ilyenkor nyilván az a kérdés, hogy mi a teendő? Mert utólagosan hozott törvények, rendelkezések szerint mégsem igazán erkölcsös ítélkezni eleveneken és holtakon. Magam nem vagyok jogász, így - ellentétben Bállá Péterrel - bírói gyakorlatom sincs, az általa felvett időszakot legfeljebb mint történész ismerem. Ez az ismeret bennem egy másikszellemet idézett fel Bállá Péter írása kapcsán; az 1945 utáni kor-90
