Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
szak, igazságszolgáltatást megcsúfoló szellemét, amely kimondatlanul is a szemet szemért, fogat fogért elvet juttatja mindig az eszembe. Az 1945-ben a népbíráskodásról szóló rendelet megalkotásával - mellyel hosszú éveken keresztül még hivalkodni is illett - valami olyan tág terét adták meg a felelősségrevonás lehetőségének, hogy különösebb jogi csűrés -csavarás nélkül lehetett volna munkaszolgálatosok ezreit (is) a népbíróságok elé állítani, hiszen azzal, hogy lövészárkot ástak, lőszert hordtak, aknát szedtek meghosszabbították a háborút, a magyar nép háborús szenvedéseit. Gondolom elég abszurd a gondolat, de úgy vélem, hogy a "forradalmi törvényesség" korszakának bírái számára nem okozott volna különösebb nehézséget ilyen perekben sem kimondani az elmarasztaló ítéletet. Mint jeleztem, nem vagyok jogász, ezért is érdekelne Bállá Péter által említett "művelt és a kevésbé képzett jogásztársadalom" véleménye többek között arról: 1, Mi a "forradalmi törvényesség"? (Olyan mint a szocialista demokrácia?, mert arról kiderült, hogy nem létezik, illetve nem szocialista és nem demokrácia.) 2, Milyen alapon lehet politikai felelősséggel terhelt személyeket büntetőjogi úton felelősségre vonni, mellőzve az érvényes törvények előírásait? 3, Milyen alapon lehetséges utólagosan hozott rendeletek, jogszabályok alapján törvényes cselekedetet törvénytelennek minősíteni? 4, Miként lehetséges jogi végzettség nélkül évtizedekig bírói székekben ülni és ítélkezni? Azért is érdekelnének a válaszok, mert ezek részben magyarázatát adhatnák annak, hogy miként sikerült 1945 után az igazságszolgáltatást úgy "megreformálni", hogy a bekötött szemű Justítia nem egy esetben jobban tette volna ha a fejét is elfordítja. Mert mivel lehet például megmagyarázni a vesztes háború után felelősségre vont katonák pereiben hozott ítéleteket, gondoljunk csak Béldy Alajos, Jány Gusztáv vagy Szombathelyi Ferenc pereire. A kollektív bűnösség elvének gyakorlati érvényesítésére a volt honvédség, csendőrség tagjaival szemben. Ha valóban szembe akarunk nézni a múltunkkal, akkor ezekre a kérdésekre is keresni kell a választ, és abban igaza van Bállá Péternek, nem úgy, hogy közben újabb hibákat, tévedéseket követünk el. Ennek elkerüléséhez azonban szükséges az anyagi igazság felderítése is, mert sajnos 1945 után arról számos esetben megfeledkeztek. Ennek illusztrálására befejezésül két jellemző részlet Béldy Alajos vezérezredes perének anyagából: "... az államérdek azt kívánja, hogy az első háborús bűnös a legsúlyosabb büntetéssel (halál Sz S) sújtassák. -Mondta dr. Krebs Ernő a per Szociáldemokrata Párt által delegált bírája. - Különösen áll ez a tétel azért, mert háborús bűnöseink úgyszólván kivétel nélkül külföldön vannak. Azoknak részünkre való kiadása akadályokba ütközne akkor, ha az első felelősségre vont háborús bűnös halálos ítélet után kegyelmet kapna." Béldy a másodfokon nem kapott kegyelmet a NOT dr. Bojta Béla vezette tanácsától, jóllehet az egyik tagja a tanácsnak, dr. Farkas Béla eképp vélekedett: "... azért is ajánljuk kegyelemre, mert a bírói eljárás során a büntetőjogi eljárási szabályok olyan súlyos megsértésével állunk szemben (lásd a vezetőbíró előterjesztésében, s az Országos Tanács tanácskozási jegyzőkönyvében foglaltakat), amelyek a tényállás kellő tisztázását, ennek megfelelően az anyagi igazság felderítését is nagy fokban gátolta s 91
