Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

indián magas kultúrák leigázását minden bizonnyal nem csupán a spanyol és portugál konkvisztádorok, majd később az angol bevándorlók technikai és társadalomszervezési fölénye tette lehetővé, hanem az őslakosságra rázúduló betegségek okozta biológiai katasztrófa is. A szifilisz is jóval erősebben dühöngött az öreg földrészen a XVI. század első évtizedeiben, mint később - idő kellett ahhoz, hogy az európaiak szervezete alkalmaz­kodjék a Treponema pallidum, a szifilisz kórokozója tulajdonságaihoz. Mivel a nemi erkölcsöket abban az időben sem a szigorú önmegtartóztatás jellemezte, a vérbaj rövid idő alatt elterjedt egész Európában. VIII. Károly, francia király csapataival 1495-ben ostrom alá vette Nápolyt. A zsol­dosokat vegyes összetételű, de nagy létszámú prostituált-sereg kísérte: a szifilisz futó­tűzként harapódzott el a katonák és a helyi lakosság között. Kevéssel később elérte Franciaországot, a német tartományokat, Svájcot, Lengyelországot, majd Oroszorszá­got is. Hazánkba 1499-ben érkezett meg. A franciák nápolyi betegségnek hívták, a többiek általában francia betegségnek, ami a gallokat persze hosszú ideig ingerelte. Az olyan magyar káromkodások, mint "vigyen el a franc" vagy "menj a francba", a szifi­lisz régi nevéből származnak. Ettől eltekintve a hagyományos "francia betegség" elnevezés eltűnt a magyar köznyelvből; a "vérbaj" név a Wassermannrcakcióval függ össze. A szifilisz megjelölés XVI. századi eredete ellenére csak a múlt században terjedt el szélesebb körben. Az európai orvostudomány tanácstalanul reagált a rejtélyes új kórra. Később per­sze összeszedte magát: mivel gyorsan kiderült, hogy nemi, csakis a szexuális kapcso­lat által átadható betegségről van szó, önmegtartóztatást, házasság előtti szüzességet, hűséget ajánlott, általában persze erkölcsi felhangokkal. Valószínű, hogy ezeknek a tanácsoknak volt némi foganatjuk - korunkban, az AIDS-járvány idején is tapasztal­hatjuk, hogy legalábbis a lakosság egy része a nagyobb puritanizmus irányában vál­toztatja meg a szexuális magatartását. Mások persze, akiknél az ösztönök erősebbnek bizonyultak, nem hallgattak a tanácsokra. A szifilisz, a nemi betegség leginkább azo­kat fenyegeti, akik gyakran váltogatják a partnereiket, és a választásukban nem túlzot­tan igényesek. Ami a fertőzöttek gyógykezelését illeti, kezdetben a higany- és a guajak-terápia versengett egymással. A dél-amerikai guajakfából készült főzet biztosan teljesen ha­tástalan volt, hacsak azt nem számítjuk, hogy európai importőrjeinek némelyike meg­gazdagodott behozalatából. A higany hatékonyságáról megoszlanak a vélemények. Kezdetben higanytartalmú kenőcsökkel dörzsölték be a betegek bőrét, később higany­­vegyületeket tartalmazó tablettákat kellett lenyelniük. Valamit talán használt; másfelől viszont a higany súlyos méreg, és a szifilisz tüneteinek esetleges enyhülését a higany­mérgezés többé vagy kevésbé kifejezett károsodásaival kellett megvásárolni. A higany erős idegméreg, és a szifilisz korai áldozatai a betegség előrehaladott szakaszában nemcsak az alapbetegség, hanem a higanyadagolás miatt is megtébolyodhattak. Ahogy ez nehezen gyógyítható vagy gyógyíthatatlan betegségekkel lenni szokott, színre léptek a kuruzslók, Quétel élénken és szellemesen írja le, miféle trükkökkel bolondították a szerencsétlen embereket a gyors meggazdagodásra vágyó széhámosok - nem a francia szerző tehet róla, ha az olvasónak néha eszébe jutnak a mai úgyneve­zett "természetgyógyászat" némely ágazatában tomboló magyarországi állapotok. 84

Next

/
Thumbnails
Contents