Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

Kérdésedre, (hogy miért fotografálok?) ha választ tudnék adni, akkor NEM LENNE SZÜKSÉGEM KAMERÁRA, és a dolog mindkettőnk számára egyszerűbbé válhatna. Azonban a fotográfiával már több mint húsz éve véglegesnek tekinthető a kapcsolatom. Ez a hetvenes évek legelejét jelenti. Olyan időszakot, amit nem az tett számomra ambivalenssé, hogy Niepcetől vagy Daguerre-től számíthatjuk e a fényképezés feltalálását (amin egy kezdő fotográfusnak talán érdemes, és illenék is meditálnia), mint inkább azok az ellentmondások, amelyek a környezetemből lekövetkeztethetőek voltak. Első komoly munkám a "A CSALÁD", melyet 1972-ben készítettem, azonnal szembesített akkori helyzetemmel. Fogadtatása egyidejűleg jelentett sikert (World Press Photo, 1973, G.F. kát. "Golden Eye") és bukást (MTI - 1973, állásvesztés).

Számomra ez mégsem azt tudatosította, hogy a dolgok mechanikusan igenre és nemre redukálhatok. Inkább egyfajta befeléfordulást eredményezett, amelynek a felelősségét fel lehetett vállalni. Egy olyan viszonyt, amely feltételezi a másik oldalt, a túlsó partot is, mert erről szólnak a folyók. Talán ezért van, hogy nekem sohase voltak un. fekete-fehér korszakaim, barnák, kékek, szürkék - azok igen. Munkáim fogalmi indíttatásúak, a kommunikáció, az emberi kapcsolatok szenzibilis megközelítései. Feltevése annak a gondolatnak, hogy a lefényképezhető valóság csak egy a lehetségesek közül. Csoóri Sándor költői képdefinicióját idézném: "Ereje nem abban van, hogy igaz, hanem hogy elképzelhető. Más szóval, hogy a bonyolult valóság körébe tartozik. AZ ELKÉPZELHETŐ KÉP SE KEVESEBB, MINT A VÉGIGGONDOLHATÓ GONDOLAT".

59