Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
tűznek nemes hévre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak nagylelkűségre kell tisztulni, felemelkedni. A nemzeti feladatot általános emberi szintre emelve nyilatkozott meg ezt folytatva a létjogosultságról szóló, szinte közhellyé vált körmondatában: Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni s szeplőtelen mineműségében kifejtem, nemesíteni erőit, erényeit, s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végcéljához, az emberiség feldicsőitéséhez vezetni, kérdem, lehcte ennél minden kesertül tisztább érzés; s ha csak mint hangya illy megdicsőitéshez egy paránnyal is járulhatni, van-e ennél emberek közt, kiktiil lelki örömök el nem zárvák, édesb osztályrész? A felvilágosult romantika évtizedeiben lidércnyomásként nehezedett a legjobbak gondolkodására a nemzet sorsáért való aggódás. Észt és érzést létfeszültségben tartó polaritásként hatott a Herdertől kritikátlanul átvett "jóslat", a magyarság kipusztulásának veszélye. A magyar nacionalizmust vizsgálva tudni kell, hogy a cselekvés egyik rugója a nemzcthalállól való félelem volt. Félelemből tenni a jövőért nem egy vonatkozásban azt is jelentheti, hogy a mérlegelő józanság helyett túlfűtöttség, kiegyensúlyozatlan fékezettség hatott a lelkekben. Herder "jövendelösének" egyik legérzékenyebb felvevője Kölcsey Ferenc volt. Széchenyi érdeklődéséről 1824. augusztus 4-i bejegyzése tanúskodik Naplójában. Azon könyvek között, "melyeket meg kellene vennem" egyetlen magyar szerző sem szerepelt, ellenben megtalálható franciául Herder történetfilozófiai műve, német eredeti címén: Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit (1791). Túlzás nélkül állítható, amiként az öngyilkosság gondolata végigkísértett egész éleién, Széchenyi Herdertől sem tudott szabadulni, s amikor a kétségbeesésig feltört benne a kétely, őt emlegette. A Kelet népe egy másik fejezetében Széchenyi ismét kitért a már idézett gondolatokra, majd Virág Benedekre utalva szinte szó szerint megismételte őket. Rendkívül szemléltető a félelem és cselekvés polaritásának felfektetése: Herder, ezen az emberi eseményekbe olly mélyen beható ész, sülyedésünket jövendőié; és fogunk is sülyedni okvetlen — mert, mi tagadás benne, nemzeti és alkotmányos létünk hajszálon függ - ha megmenckedésünk kimondhatlan szövevényes, valóban a csudálatossal határos létét el nem ismerjük, és az önkény s anarchia közti olly szűk utunkat csak egy kissé is elhibázzuk;... A magyar népet a világnak megtartani, és nemcsak megtartani, de az emberiség díszére nemzetté, nagy erős, dicső nemzetté emelni, lehet; de ez a lehetetlenséggel határos, és egyedül a minden szenvedelmektől ment, és minden ábrándnak s szívgerjedelemnek parancsoló hideg ész jelelheti ki ennek útját. Széchenyi akkori, elsősorban a Kossuthtal szemben táplált aggodalmának csakis a szintén Herder által betáplált költői szózat adhatott kellő mélységet, alapérzést. Pozitív érveléssel kezdve Vörösmartyt idézte; bizakodón az elmúlt évtizedek felemelkedését úgy értékelte, sikerült megmenteni az emberiségnek egy családot, egy lelkes nemzetet, "s annyi szív hiába nem onta vért, s keservben annyi hű kebel hiába nem szakadt meg a honért." A továbbiakban Zrínyire emlékeztetőén esik egybe a poliükus és a költő intése: Magyarországon kell munkálkodni a jövőért, "mellyen kívül nincsen számotokra hely" - szólított fel a magyarság, a jövő vállalására. 140
