Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 37. szám

Berzsenyi hatása tehát mind gondolatilag, mind pedig nyelvezetileg nyomon követ­hető a Hitelben. így pl. a talpkő - igaz Kölcseynek is kedvenc kifejezése (1. Töredé­kek a vallásról) — ismételten előfordul. Mint világosan kitetszik, lelkűidében, céljai­ban, tudatbeli elemeiben szerves egészet képezett, egységes világképre épült a reform­kor. Valóban, egyenesen következett ebből a növekvő erő, a kiegyenesedő akarat, a mind határozottabb alakot öltő cselekvés. Ebből a talajból nőtt ki az új Magyarország. Amint már utaltam rá, Széchenyi magát hunnak tekintette, ami az akkori történet­felfogásban alapszemlélet volt a magyarok származásáról. Ennek megfelelően 1835- ben írt, befejezetlenül maradt munkájának is a Hunnia címet adta. Egészen természe­tesnek kell tehát tartanunk, hogy A Kelet népe - mint már címe is érzékelteti - u­­gyanezen szemlélet kivetítése, a hunok, azaz magyarok jövőjének kérdése a Kárpát­medencében, illetve nagyobb arányokban, Európában. Mielőtt közelebbről tekintenénk ezt a kérdést, álljon itt Széchenyi önvallomása 23 éves korából: Hogy a hunok legvalódibb fajtájából szármázhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália leg­bujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain. (Napló. 1814. nov. 21.) Mint ismeretes, Széchenyi műveit általában ajánlással, mottóval látta el. A Hitelt "Honnunk szebblelkü asszonyinak'' ajánlotta. A Világot "Jó akaróimhoz", a Stádiumot "Magyarország képviselőihez" intézte. A Kelet népe jelszavául Virág Benedektől idézett: Jó hazafinak lenni nehéz, de nem leheteUen. Megkapó a hozzá fűzött magyarázata a jegyzetekben: Londonban tartózkodva bizonyos Mr. Bowring, aki érdeklődött a magyar irodalom iránt, felkereste emlék­könyvével és arra kérte, hogy annyi honfitársa után ő is írjon bele valamit. Széchenyi elcsodálkozott a latin nyelvű bejegyzéseken, míg a könyv vége felé Virág Benedek magyar nyelvű soraira bukkant, amiket aztán "imádságként naponta elmondám" - világosította fel olvasóit. Mint utaltam rá, a Hitel alaptétele folytatódik A Kelet népében: Igen, drága Földiek, jövendőnknek alapja nem egyéb mint: Nemzetiségünk biztosítása, nemesb kifejtése. Mennyi­vel édesb tehát jelenünk búsan leélt napjainknál. Széchenyi gondolkodása, tervezgetése, egész szemlélete belső vívódásai, ellent­mondásai ellenére törésmentesnek mondható. A "nemesb kifejtést" A Kelet népében is programmá avatottan hatásosan fogalmazta meg mintegy helyet keresve a magyarság­nak Európában. A magyar népnek — ... — nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni — Európában egyedüli heterogen sarjadék — ázsiai bölcsőjében rejte­ző, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sa­játságit; sajátságit egy törzsökfajnak, melly, jóllehet mindent ma­ga előtt ledöntö dagályként már több Ízben gyászba borítá földgo­lyónk legkiképzetlebb részeit, s fel fel bőszülésiben mint isten ostora mindenütt vérrel járt, bizonyosan annyi különöst, s erejé­nél fogva, bizonyosan annyi jót és nemest rejt magában, mint az emberi nemnek akármelly lelkes és erős családja, csakhogy mint azoknál úgy ennél is, külön sajátsági ámyéklalokban: a korlátlan 139

Next

/
Thumbnails
Contents