Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 37. szám

ajánlotta fel az említett állandó híd létesítése érdekében, ellenben 1828. szeptember 4- én Wesselényi Miklóshoz írt levelében olvasható:

Sándortól (Gróf Sándor Móric cs. k. kamarás) ma vettem levelet Londonból. Gondold csak, minden erővel hidat akar rakni Buda s Pest közt. Brunei maga kézírásával kérdi! hány öles, hány öl szélességű a Duna, mi az ára a vasnak, mi a dolognak stb. Sándornak igen patriotikus levelet írtam, itt pedig szándékát hirdetem.

Nem árt tudni viszont, hogy majdnem négy évre rá, 1832 februárjában indított mozgalmat a hídépítés érdekében, majd elnöke a Hídegyesületnek.

Nem kevésbé meglepő, ha a Hitelben meghirdetett programjával kapcsolatosan utalunk Gróf Szapáry János: Der unthatige Reichthum HUngarns című, 1784-ben Nürnbergben megjelent röpiratára. Mint már a címből is kitetszik, a fiumei kormányzó és Szerém megye főispánja Magyarország kihasználatlanul heverő gazdaságáról értekezve az ország felvirágoztatására a rendek megajánlásaiból 238 000 forintos alap létesítését javasolja, amely összeg helyes befektetéséből származó kamatokkal egyetemben útépítésre, a folyók hajózhatóvá tételére, gyárak alapítására és természetesen a kereskedelem fellendítésére lenne fordítható. Bár nem tudhatni, Széchenyi ismerte-e ezt a röpiratot, alábbi, bevezető mondatait olvasva nyomban feltűnik a kiindulópontul választott hasonlóság, igaz, ez a magyar parlagi valóságból következett:

Magyarországban a termékeny föld kiterjedése s mennyisége olly bő, hogy annak csak haszon nélkül fekvő része is gazdaggá tenne más nemzetet; s ez kérdést nem szenved, mert nem vélekedés vagy okoskodás, hanem száraz és csalhatatlan, számolás tárgya. Hogy pedig nem találkozik könnyen ország, mellyben számosabb nevezetes birtokosak javaikra nézve naprul napra nevetségesebben vagy szomorúbban aljasodnának el, mint magyar hazánkban, azon se lehet egy cseppet is kételkedni.

Nem kívánom az egész kérdéskört tovább taglalni, csupán szerettem volna felhívni ezekre a különben mellőzött párhuzamokra a figyelmet.

Ugyan csak fontosnak tartom az egész reformkorra vonatkozóan megjegyezni, hogy az 1825-től az országgyűléseken tárgyalt javaslatok gondolati része az 1790/91. évi országgyűlésen kinevezett bizottságok munkálatainak eredményeként fogható fel. Az idézett Szapáry János pl. a kereskedelmi bizottságnak volt tagja. Lehet persze véletlen is, de a munkálatok Majláth József helytartósági tanácsos gondozásában éppen 1825-ben jelentek meg nyomtatásban Pozsonyban - természetesen latin nyelven.

Úgyszintén az eredeti gondolkodás kérdését veti fel Berzsenyi Dániel 1809. dec. 31-én Epistola Kazinczy Ferenchez című versének alábbi négy sora:

Mi az hát, ami a magyart emelheti?

Valóban nem más, mint ész és erkölcs:

Csak úgy állhat meg a mi kis testünk,

Ha az lélekkel s erővel teljes.

Minden részletezés nélkül állítható, hogy a Hitelnek egész eszmei alapja hasonló fogantatású. Ezzel kapcsolatosan csupán három sarkalatos fogalmat legyen szabad megemlíteni: polgári erény, az ész erő, s így az ész boldogság, illetve mondatba foglaltan:

131