Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Majd folytatólagosan: Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat s. a. t. teszik a közerőt, hanem az ész, melly azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje. E néhány összehasonlításból is kitetszik, mennyire klasszikusan találó volt Kossuth Lajos jellemzése Széchenyiről, amikor 1841-ben a Feleletben megfogalmazta, miért tartotta őt a legnagyobb magyarnak: Ujjait a komák literére tévé, és megértette lüktetéseit. Mindamellett azon ritka személyiségek közé volt sorolható, akik. nem jöttek sem túl korán, sem túl későn. Ahogyan Kossuth tovább folytatta: Gróf Széchenyit a kor szükséginek hatalma alkalmas perezben ragadta meg. Ó korának nyelvévé lön; 5 a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. És hatásának titka itt fekszik. Személyes érintkezés Habár Széchenyi "hun származásához" semmi kétség nem fér, és érzelmi kötődését is idejekorán kifejezte, 29 éves elmúlt, amikor 1820. augusztus 9-én feljegyezte naplójába a huszárjai körében töltött mulatság után: Annyira ellágyulok, ha valami hazait látok, hogy egy hegedű, egy cimbalom, de még egy duda is elég, hogy a sírásig elszomorodjon a szívem! Vagyis kötődése elsődlegesen érzelmi indíttatású volt és csak az évekkel alapozódott meg gondolatilag is, amihez a magyar táj és társadalom fokozatos megismerése mellett a kibontakozó magyar szellemiséggel, elsősorban az irodalommal való kapcsolatok kiépítése és elmélyítése szolgáltatta a kellő alapot. Széchenyi rendkívüli érzékenysége mindamellett nem elvontan, hanem a közvetlen megtapasztalásokon keresztül tette lehetővé számára a nagyon is szövevényes, nem egy vonatkozásban ellentmondásos, sőt ellentétes véleményalkotást. A jelek szerint az 1825. évi országgyűlési magyar nyelvű felszólalása (egyébiránt ez feltehetően nem hazafiságból, hanem a latin nyelv hiányos ismereteiből kifolyólag történt), majd a 60 000 forint felajánlása révén került meglepetésszerű hirtelenséggel a köztudatba. Ettől kezdve számítható a kölcsönös érdeklődés kibontakozó láncolata. Erre jellemzően nem árt idézni Berzsenyi Dániel 1828. október 18-án Döbrentei Gáborhoz írt leveléből: Tapsol minden a nagy tüneményeknek s a Széchenyi Pista név olly büszkén zeng mast nálunk, mint egykor a nagy Fritz az északon. Rövid kitérővel ehhez annyi megjegyzést érdemes hozzáfűzni, hogy Széchenyi nem egyszer emlegetett hiúságára jellemzően ennek az egyetlen mondatnak nyoma maradt Naplójában is, amennyiben 1828. november 11-én feljegyezte: Berzsenyi Döbrenteinek levelet írt, tele lelkesedéssel irántam... Ez idő tájt vezette be Döbrentei, akivel 1825-ben ismerkedett meg Széchenyi, a nevesebb magyar írók társaságába Pesten. Vele közösen látogatta meg 1828. november 16-án többek között Kisfaludy Károlyt és Fáy Andrást. Két nappal előtte Schedius Lajost (1768-1847), a jogtörténész Bartal Györgyöt (1785-1865) és Vörösmartyt látogatta meg. Persze Széchenyire jellemző az ezzel kapcsolatos bejegyzés Naplójában: 132
