Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
tásál. Hogyan reagál majd az intézkedésre e mindeddig dajkált szféra, és hogyan a munkaerőpiaci- Százmilliárd forinttal, ölven százalékkal tervezzük csökkenteni az állami vállalatok költségvetési támogatását. Itt jönnek majd a csődök, ebből következik, hogy átmenetileg felszökik a munkanélküliség. Az alkalmazkodási kényszert csak fokozza, hogy eltűnt a kelet-német piac, az egységes német piacnak pedig már európai színvonalú áruk kellenek. Többet nem él meg egy vállalat abból, hogy eladhatatlan terméket gyárt - megszűnt a KGST-együttműködés. Nincs tovább, hogy én szemetet gyártok és elviszem hozzád, te szemetet gyártasz és elhozod hozzám - és országról országra vándorolnak a szemétdombok!- Kritikus időszaknak nézünk elébe, ami egyben a kormányzat szakítópróbája is. Te is így látodl- Feltétlenül. A kockázat azonban nem más, mint megállítani a reménytelen zuhanást, a Balkán felé sodródást. Képtelenség politikai konszolidációt fenntartani, ha nyomorúság és jugoszláv-méretű infláció uralkodik el az országban.- A politikai intézményrendszer átalakításában, a kommunista garnitúra leváltásában milyen eredményekről számolhatsz bel- Félúton jártunk. A kormányban megtörtént, a parlamentben és a kormányhivatalokban úgyszintén. Szeptember 30-án helyhatósági választások esedékesek, ezeknek a szerepe végrehajtani az őrségváltást a közigazgatás szintjén. Szeptember 15-ig pályáznak a vállalatok igazgatói, vezérigazgatói - itt is kezdődik tehát a nagytakarítás. A sort a megyei és a városi rendőrkapitányok, az ügyészek és a bíróságok vezetői folytatják. Amikor mindez végbement, akkor majd hozzákezdhetünk a történelmi igazságtételhez. Mert mi két dolgot mondtunk: az első, hogy senki, aki bűnöket követett el, ne vihesse el szárazon; a másik, hogy senki, aki ártatlan, ne lakoljon. Nem kívánunk a kollektív bűnösség elve alapján rétegeket, társadalmi osztályokat likvidálni. Egyéni mérlegeléssel, bírói úton — amennyiben a büntetőjog hatálya alá eső ügyről van szó — vagy erkölcsi úton teszünk igazságot. Ez utóbbit elvégzi a magyar nép a választásokon - nyugodtan rá lehet bízni. A folyamat pedig azért lassú, mert az igazság érdekében sem szeghetünk törvényt.- A világ minden harmadik magyarja az ország halárain kívül él. Miként siet a kormány a nemzeti kisebbségek segítségére1- Aki Magyarországon politikával foglalkozik, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy hatmillió magyar él az anyaország határain túl. A múlt karácsony eufóriája után ma már látható, hogy lényegében nem változott kisebbségünk helyzete Romániában. Újra felütötte fejét a militáns szlovák nacionalizmus, és ott folytatja, ahol Tisoék abbahagyták. A délvidéken Milosevics életveszélyes figura, aki könnyen Mussolini fazonú politikussá válhat, amennyiben a jugoszláv válság tovább mélyül. A 123