Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
magyar politikában érvényesülni fog, hogy Magyarország mind a tizenhatmillió magyarnak a hazája, tehát a magyar kormány mindannyiunkért felelős. Ez pedig három dolgot jelent. Az első, hogy Csehszlovákiával, a Szovjetunióval, Romániával és Jugoszláviával való kapcsolatainkat alapvetően meghatározza majd, miként érvényesülnek a kisebbségek jogai ezekben az országokban. A második, hogy diplomáciai kapcsolatainkban arra törekszünk, hogy a nyugati kormányok e jogok biztosításához kössék az újonnan alakult demokráciák elismerését és támogatását. Végül, Magyarország (hiszen nem is tehet egyebet) a Helsinki Egyezmény alapján áll, amely garantálja az európai határok sérthetetlenségét. De... — Magánvéleményed különbözik a hivatalos állásfoglalástól?- Részben azért nem vállaltam kormánypozíciót, hogy a következőkkel mindig kiegészíthessem az előző tételt. Annak ma nincs realitása, hogy a magyar kormány az európai határok megváltoztatásának igényével lépjen fel. Dilettáns politika volna, amely ezt nem látná meg. De dilettáns nemzetépítő politika volna az is, amelyik nem számolna azzal, hogy a feltételek megváltozhatnak. Amennyiben pedig ez történne, arra az eshetőségre elképzeléseknek, kidolgozott koncepcióknak kell készen állniuk, hogy képzett értelmiségi csoportok indulhassanak el a diplomáciában, a nyugati sajtóban, a lobbyzásban; tehát minden területen, ahol a politikát formálni lehet. — Amikor a kisebbségeinkről beszéltünk, nem esett szó a nyugati magyarságról. Kérlek, néhány gondolat erejéig nyilatkozz erről isi- Amikor Magyarországot visszafoglaltuk a kommunizmustól, megnövekedtek a lehetőségeink arra, hogy kapcsolatainkat a nyugati emigrációval új alapokra fektethessük. Legelőbb is mondjuk ki az erkölcsi rehabilitáció szavait. A nyugati magyarságot évtizedeken keresztül eleget fasisztáziák, eleget hazaárulózták, idegenbérencezték ahhoz, hogy itt megálljunk egy szóra. Ne felejtsük el, ami történt, de toljuk félre magunk közül és nyújtsunk kezet egymásnak. Amikor pedig túljutottunk az ünnepélyes gesztuson, tegyük fel a kérdést: miként lehetséges olyan, határokon keresztül ingázó munkamegosztást megalapozni, amely minden magyar számára lehetővé teszi, hogy bekapcsolódjék a magyar nemzet felegyenesedésének gigászi erőfeszítésébe.- Manapság feltűnően sokan használják az apátia, a közöny és az elkeseredettség szavait otthon, országszerte. Mi erről a véleményedé.- A probléma nem újkeletű. Mi szinte Mohács óta élünk a vesztes nép mítoszában, abban, hogy csupán erkölcsi győztesek lehetünk. Hogy nagyszerűségünk nem állhat másból, minthogy emelt fővel fogadjuk a vereséget. Álljunk el ettől a vereségfilozófiától, lépjünk ki ebből a körből, vessünk véget a panaszkodásnak, a sírdogálásnak! Egy új honalapítás előtt állunk! (1990) 124
