Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
- Mikortól számítható, hogy az ellenzék kiilön-kiilön utakra lépett?- Az 1989 nyarán megtartott pótválasztásoktól. Januárban ugyanis megkezdődött néhány kommunista képviselő visszahívása, s ezek parlamenti helyeiért írták ki az időszaki választásokat. Négy képviselői mandátumért folyt a harc. Mind a négyet a Magyar Demokrata Fórum nyerte el, igazán nagy fölénnyel. Jellemző az akkori helyzetre, hogy a többi párt jelölttel sem rendelkezett minden választókerületben. Az SZDSZ egyetlen indulója hat százalékot ért el Debreczeni József hetven százaléka ellenében. A Kisgazda Párt jelöltje nyolc százalékra végzett, a Szociáldemokrata Párt szintén nyolc százalékot szerzett az MDF jelöltjével szemben Zalaegerszegen. Ez volt az a pillanat, amikor az ellenzéki pártok, akik az MDF-en kívül a Kerékasztalnál helyet foglallak, töprengeni kezdtek. Azt mondták: az MDF fölénye túlságosan nyomasztó, szövetkezzünk ellene. Ekkortól számítható az SZDSZ-kísérlel, hogy a Magyar Demokrata Fórumot a kommunistákkal való kollaborálással vádolja meg. így, amiként a Kommunista Párt omlott össze és vesztette el a befolyását, az SZDSZ úgy próbálta az MDF-el odatolni a közös ellenség helyére.- A szeptember 16-án létrejött Kerekasztal Megállapodást biztosan nevezhetjük történelmi horderejűnek. Kérlek, beszélj ennek körülményeiről és kihalásairól!- A Kerékasztal Megállapodás valóban történelmi jelentőségű. Egyrészt mert lehetővé tette, hogy Magyarországon ismét szabad választásokat tartsanak - 1946 óta először —, másrészt mert garantálta, hogy az átmenet békés lesz, amiben nem hoznak újabb generációk véráldozatot. Épen marad a főváros, és nem kényszerül emigrációba az az ötven vagy százezer, akinek mindannyiszor menekülés lett a sorsa, amikor nem sikerült a forradalmi átalakulás. Nos, az SZDSZ nem írta alá ezt a megállapodást, men úgymond túlságosan sok engedményt tartalmazott a Kommunista Párt javára. Az SZDSZ taktikája jó volt. Tisztában voltak vele, attól, hogy ők nem írják alá, a megállapodás még létrejön. Ha azonban mi nem írjuk alá, akkor egyszerűen nem szüleúk meg. Felmértük, hogy nekünk alá kell írnunk, ők pedig ahhoz hasonlóan, ahogyan Kun Béláék a Károlyi-féle forradalmat, továbbpuccsolták a döntést.- Miben látsz lényeges elvi különbséget a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti- Az MDF a nemzet és a demokrácia eszméjét együtt és egymástól elválaszthatatlanul vallja. Az SZDSZ mintha úgy ítélné meg, hogy a mi nemzeti sajátságaink eleve hátrányos tulajdonságok, amiktől ideje szabadulnunk. Szerintük így juthatunk vissza a nyugati közösségbe, amibe - megjegyzem - Magyarország mindig is tartozott, amikor szabadon választhatta kötődésének irányát. A Magyar Demokrata Fórum úgy vélte, hogy a gazdasági átalakulás, a szerkezetváltás olyan ütemben történjen, hogy az ne tegyen tönkre és vigyen nyomorúságba milliókat. Az SZDSZ azt mondta, hogy kizárólag a sokkterápia segíthet a magyar gazdaságon. Tehát nem lehet mérlegelni, hogy mennyi és milyen áldozattal jár ez a folyamat. 119