Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
Elkésett riport GERA MÁTYÁS INTERJÚJA CSENGEY DÉNESSEL Csengey Dénes barátunk, sok közös vállalkozásunk társa, több mint egy éve halott. Az interjú kései közlésével Rá emlékezik a szerkesztőség. A bölcs nem hisz a lehetetlenben, én igen. Hiszek a tiszta, őszinte beszédben. Hiszek abban, hogy ha én, itt, most, Magyarországon még a Duna vizébe dobok egy palackot kurta üzenettel, az a palack ár ellenében, felfelé fog úszni. És ha így közlekedik a palackposta, az is elképzelhető, hogy nemcsak a Dunából lehet majd kihalászni, hanem a Rajnából, sőt a Temzéből és a Szajnából is. Az üzenet talán ez lesz: "Mi európai nép vagyunk, és ezt soha nem fogjuk elfelejteni. Szétszóródtunk, fogságba estünk, legyengültünk és sokáig elfoglalta szemhatárunkat a reménytelenség. De még nincs végünk. Meg akarunk maradni, és haza akarunk találni — Európába. Aláírás: Tizenötmillió magyar " (Csengey Dénes: Mezítlábas szabadság) — Dénes, mielőtt a jelen helyzet elemzéséhez fognál, kérlek, beszélj arról, milyen rugóra is járt, milyen főbb politikai erőket hozott létre a csendes magyarországi forradalomé- Amikor 1989 márciusában, pontosabban március 15-e után megalakult az Ellenzéki Kerekasztal hét párt és a független Szakszervezetek Demokratikus Ligája részvételével, a céljaink egy dologban megegyeztek. Véget vetni a magyar történelem azon szakaszának, amit egypártrendszerű diktatúrának, bolsevik típusú kommunizmusnak, avagy szocializmusnak nevezhetünk. Tudatában voltunk, hogy ameddig a Kommunista Párt hatalmát békés eszközzel, tehát politikai nyomásgyakorlással nem törjük meg, addig az ellenzéknek együtt a helye, addig annak minden erejét egyesítenie kell.- Ennek a tavasznak a valódi nagy kérdése, hogy a magyar történelemnek ezt az új lapját ki fogja teleírni. Milyenek voltak az akkori erőviszonyok?- Kitűnt, hogy az MDF és az SZDSZ a két legkarakteresebb politikai tényezője az ellenzéknek. Ugyanakkor már a Kerékasztal működésének kezdetén felfedezhettünk zavaró manőverezéseket, amik hátráltatták a munkát. Akkor úgy festett, hogy a Magyar Demokrata Fórum lényeges előnnyel vezet. Ez arra késztette az SZDSZ-t, hogy néhány trükkel és csavarral változtatni próbáljon a helyzetén. Itt mondom el, hogy mindaddig, amíg az Ellenzéki Kerekasztal és a Kommunista Párt képviselői között nem körvonalazódott megállapodás az új Alkotmány és a választójogi törvény kérdésében - ami alapján azután többpártrendszerű választásokat lehetett tartani —, az ellentétek és érdekkülönbségek nem éleződtek ki. 118