Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
BENCE LAJOS Harminc éves a magyar könyvkiadás a Muravidéken Három évtizedes múltra tekint vissza a magyar könyvkiadás és az irodalmi tevékenység a Mura-vidéken. E tárgyilagos megállapítás mögött azonban olyan erények és problémák húzódnak meg, amelyekről - az ünneprontás veszélyét is kockáztatva — érdemes, és kell is beszélni. Szándékosan esett a hangsúly a könyvkiadásra, hiszen ennek az irodalomnak még nem alakult ki sajátosnak mondható arcéle, intézményrendszere sem, amennyiben ez egyáltalán szükséges. Másrészt: közlési lehetőség és irodalmi orgánumok híján legtöbbször könyvek formájában létezett, ezért is indokoltabb irodalmi tevékenységről beszélni, mint irodalmi életről. Indokolt azért is, hiszen az első évtizedben a Földművesek Naptárán kívül, amelyben jelentek meg ugyan irodalmi művek, de önmagában nem tekinthető irodalmi kiadványnak már nevéből kifolyólag sem, csupán két verskötetet jelent meg. Probléma forrását jelenti továbbá a szlovéniai magyar irodalomnak már az elnevezése is: a hovatartozás, a működési terület problémáját, egészen addig, hogy milyen funkcióval bír ez az irodalom, amely sok szempontból magán viseli a nehéz indulás és a még nehezebb folytatás minden jegyét. Mert nem volt könnyű sem az indulás, sem a folytatás. Azt is mondhatnánk, hogy a véletlen műve is közrejátszott abban, hogy volt egy költőember, akinek mozgalmi és háborús érdemei lehetővé tették, hogy 1961-ben megjelenhessen az első magyarul nyomtatott könyv. Nem az első próbálkozás volt ez, hiszen Lendvának már a XVI. században nyomdája van, s az itt kinyomtatott három könyv 1573-as keltezéssel, Kultsár György prédikátor művei, arról tesznek tanúbizonyságot, hogy ez a táj valóban a múzsák földje volt valamikor, a szellem emberei pedig nem elvágyódtak innen, hanem egyenesen keresték ezt a helyet. A szlovéniai magyar irodalom gyökerei ide vezethetők vissza, legalább is mi, írók, irodalmi munkások ezt szeretnénk hinni. A török sereg bevonulásáig virágzó kultúrális élet színhelye volt Lendva és vidéke. Hozzá hasonlóra azóta sem volt példa. A századfordulón voltak ugyan kísérletek, de különböző okoknál fogva eredménytelenül végződtek. Ez a táj megmaradt annak, ami földrajzi fekvéséből kifolyólag az első helyre kívánkozik: provinciának, a provincializmus minden jellemző tünetével. Gyepüvidék jellege miatt pedig a későbbiekben sem tartotta fontosnak gazdasági és művelődési fejlesztését egyik fél sem. Hol a magyarok alá, hol a jugoszlávok alá tartoztunk, sohasem is mellé, még kevésbé fölé. Szinte csodával határos, hogy mégis megmaradtunk. De kanyarodjunk vissza a hatvanas évekhez és Vlaj Lajoshoz, aki a táj első magyarul író költője. Az ő példája nyomán indult meg a könyvkiadás, s bár a közéleti munka később elterelte a figyelmét az irodalomtól, a Vajdaságból érkező kritika pedig elvette a kedvét az alkotástól, példája ösztönzőleg hatott az utána következő nemzedék íróira, akik csoportban jelentkeztek a 100
