Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Megesett, hogy bolondozásaikkal, kacagásukkal felverték az Oxford környéki pagonyokat. Iparvárosban az erdő nincs közel, de a lónak semmi sincs messze. Kedvelték az erdőt. Valahányszor kilovagoltak, a teológia volt a kerülgetve-becézés nyelve; észre se vették, amikor a hivatkozások tudós tömege, az egyházatyák latin/görög neve selypesre vált. Lőrinckéje, bocsánatos sznobizmusában mert azt hihette, hogy ez így előkelő. Selypesen. Atalanta pedig elragadónak találta szívtársánál ezt a "beszédhibát". Iszonyúan szerettek lovagolni, szenvedélyes lóbolondok voltak mind a ketten; Atalanta olyan időre nem emlékezett, amikor hátaslova ne lett volna, az első pony-tól, amikor a lovát még nem maga csutakolta; a daliás Lawrence-ről pedig hogy többszörös gymkhana-bajnok, csak az nem tudta a kollégiumokban, aki kerékpáron járt. Még ebben is egyek voltak, Atalanta és az ő tagbaszakadt "Lőrinckéje", a lóimádatban: így egyformán, ha nem is "le", de magaslóról nézhették a plebejus pedáltaposókat, kerékpárjaikon, meg a bevásárlással, anyóssal, unokákkal tömött autók lomhán mozgó sorát a forgalmi dugóban. Ók előrevágtattak, oldaltkanyarodtak és eltűntek az erdőben. Azt az erdőrészt éppen gallyazták, kántált-jajongott-búgott a villanyfűrész, és ahol lovaikkal elhaladtak, a gallyazok barátságosan leintettek a magasból: jómulatást, amarra a sűrűje. Ők meg, barátságosan, vissza: a Banyasátán a maga poklában, a Világanyaistennő a maga egében - nincs baj a világgal, minden rendben. De megelégelték a fűrészek sivalkodását, mert már egymás szavát is alig értették és befele igyekeztek a százados fák között; s ahol elkeskenyedett az ösvény, le kellett szállniuk; hosszúra eresztett kötőféken s azt is, el-eleresztve, úgy vezetgették lovaikat, hogy egymás mellett lépkedhessenek. Elkeveredtek. Észre se vették, milyen éktelen messze kerültek villanegyedtől, országúttól. Egy tisztáson megálltak. Itt történt.- Nem arról van szó. Másról van szó - mondta Atalanta.- Miről, ha nem arról?! - kérdezte "Lőrincke".- Ne forgassa ki a szavaimat. - Atalanta mondta.- Mi az a más, amiről nincs szó, és mi az, amiről szó van? - "Lőrincke", némileg ingerülten.- Ha egyáltalán szó van valamiről. - Atalanta, némi bosszús éllel.- Hogy kinek a szavát forgatja ki és miért! - így "Lőrincke".- Arról köteteket lehetne! Köteteket! - így Atalanta (már-már rikácsolva).- Az Anyának! És a Leánynak! És a Szentlélek Istennőnek a nevében: hát mostmár kinek legyek én a lába-kapcája?- Ne keverjük bele a megújhodásteológiát! Ami nem tartozik ide!- Már a pápa is csak herélhetetlen lehet, mert nincs neki mit! Nemcsak az Atyaúristen! Annak sincs miskárolnivalója, köszönöm kérdését!...- Maga pimasz! Maga szemtelen pimasz!- Hányadiknak csapunk fel az apostolok mellé, melyik felére hágunk, huszonötödiknek: apostolissza...?!- Nem tűröm! Ez arcáüanság! Ezért megfizet...! Most\ Pimasz! Váratlanul. Teljes erőbevetéssel, egyenes két-lábbal; nem hiába volt Atalanta a dzsúdó mestere. Lawrence egész hórihorgas-hosszában elvágódott és amekkorát nyekkent, az amazon joggal várhatta, hogy odakenve ottmarad, mint a takony; mert neki is fel kellett pattannia, hogy megnézze. Amaz meg, ahelyett hogy "nem mozdulna", felser24
