Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
kent (bujkáló, hetyke rugby-játékos mosollyal a szája-sarkában) és hétpróbás rugbybajnok módjára (mint akinek golyóbiztos páncélmellény van alávarrva a bőrének), "Lőrincke" fel se vette. De mosolygó ajkbiggyesztéséből világos volt a visszajelzés, hogy elfogadja a kihívást. Erdei mérkőzés, kora délelőtt, szétválasztó körülállók, tanúk nélkül. Rekonstruálni lehetelen volt, maguk se tudták, mikor hogy, miből mi lett, szó szót követett, bokánrugás, gáncs, gáncs, cselgáncs, fejjel gyomortorpedó, megmarkolt hajcsomónál fogva fejhátrarántás, fejnek agyba-főbe verése... Hol, mivel kezdődött? Az indiai vaddisznó és a fáról rázuhanó tigris: amilyen az ősellenségek mondabéli harca. Mindkettejük előtt világos volt, hogy asszony emberére - ember asszonyára lelt s ez a harc élethalálharc, emberölés nélkül egyikük sem menekül s hogy a másikának ott kell maradnia a porondon. Az erdei terep meglepetésekkel is szolgált, a krisztustövis véresre csikarta Atalanta meztelen vállát; és a kiálló gyökerek hol a férfi bordáinak, hol a medencecsontjának feszültek neki a beleroppanásig. A papocska feltépett farmere rojtosan itta felhasított fartöve vérét és az amazon borjúszájú fehér ingblúza derékig le - lovaglónadrágja a fenekének kettétépve derékig fel, rongyokban lógott. Nem számolták, hányadik menet, az örökkévalóság félórája volt vagy még annyi sem, ameddig halálszorításban megölelkezve ide-oda hemperegtek a göcsörtös-bozótos-vizes aljnövényzet lucsok-latyakjában azon sárosán. S hogy a férfinak ahogy megmarkolta, eszébe jutott volna az édes tompor, az aláhajlás édessége, az agyonölelés elédesedése és a behatolás gondolata (hát nem maga Atalanta rikácsolta a fülébe az imént: penetrálni! penetrálni! penetrálni!)... Még ha jutott volna se juthatott volna odáig, a combja oldalába belefúródó gyökérgöcsört megnyomorította hímvesszőjét és fájdalmában karja lehorgadt. Amúgy is, az élete kedvesebb volt, mintsemhogy a másika ivarszervének megkaparintásán jártatta volna eszét, amikor a megmaradás a tét, a megmaradás a másik eldöglesztése, szétrugdosása, hebehurgya elföldelése árán és a nyomok eltüntetése után, útlevéllel, eltűnés és áttűnés hamis papírok mögé, sötétbeugrás a bizonytalan ismeretlenbe, idegen országban, élethossziglan-mindörökre... Az utolsó menet végén lehetett. "Lőrincke", rajta, egész súlyával ráhenteredve mintegy leszögezve tartotta a kimarjult/elemyedt, hosszú, csupa-izom leánytestet, amelyből kiment, tetemformán elpárolgott a verhetnék. Teljes percig maradhattak így, fáradtabban a csóknál, amely feloldott, megoldott, megmagyarázott volna mindent, de-hamvába hullt és elmaradt. A jóvátehetetlenül elmaradt csók!... Lawrence óvatosan, hogy ne legyen olyan látszata, mintha "megkegyelmezne", felkönyökölt és eleresztette a lányt. Beitták egymást, vérverejtékük összekeveredett. Az amazon is fölemelte fejét, de csak parányit, hogy mindjárt vissza is ejtse. Szemrése felnyílt, de elfödte tenyerével. Látni sem akarta; s oly pökhendin, ahogy csak tudta - odasúgta:- Soha nem bocsátottam volna meg, hogyha legyőzlek. De most, hogy legyőztél: soha nem bocsátom meg. * 25
