Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
új áramkörbe kapcsolták az írókat. Kritizálni kezdtek az állapotokat, jelenségeket. Nagyszerű volt ezt közelből figyelni, egyfajta szabadegyetem, ami 1956 októberével tetőződött be. Az én számomra ez a két év a lendület, akarás, próbálkozás szédítő időszaka. Reményekkel teli, világos, szép napok. Aztán 56 november negyedikén újra sötét lett. Ezúttal tartósan. Hosszú hónapokig kijárási tilalom volt érvényben, állandó éjjeli puskaropogással, s közben lassan megürült a város körülöttünk, kiürült az ország. Sok volt a hiányzó az évfolyamról: Vizinczey István író, Lenle Miklós filmoperatőr, felesége Stoczek Ilona színésznő, Zsigmond Vilmos operatőr... Az addig ünnepelt írókat börtönbe csukták. Gáli József, ifjú író évfolyamtársam is melléjük került. Híre jött, hogy hamarosan kivégzik... — aztán hír jött arról, hogy Földes Gábort kivégezték. O a győri színháznál volt főrendező, nem sokkal korábban találkoztam vele, mikor a színházhoz szerződtem rendezőnek. Korábbi filmpartnereim: Darvas Iván, Mensáros László szintén börtönben voltak, barátnőm szerelmével, Nagy Attilával együtt. Aztán megkezdődött az öngyilkossági sorozat, Soós Imrével az élen, 57 tavaszán. Pár hónapja még együtt dolgoztunk, vidám volt mindig... - szeretett dolgozni, imádott élni. Miért lett öngyilkos, miért akart meghalni? - Vagy meg kellett halnia? Halász Gézával sohasem találkoztam személyesen, de feleségén, Bara Margiton keresztül az ő halála is fájdalmas veszteséggé vált 57 őszén. 1960 tavaszán Gellért Endre rendező, 61-ben Sarkadi Imre író lettek az újabb miértek! - "sikereik teljében". 1963 tavaszán Rozsos István színész. Jávor Pállal való találkozásom is nagyon szomorú emlék, bár nem öngyilkosság... Egy évúzedes távoliét után, 1957-ben tért vissza Magyarországra. Nem tudom, miért határozott úgy, a honvágy, vagy a betegsége volt nyomosabb ok az elhatározásban? Nem mertem megkérdezni tőle, mert úgy láttam, hogy nagyon megtört; kifosztott, illúziók nélküli ember benyomását keltette, aki bár szülőföldjén él, mégis hazáüan! Egy negyedszázaddal később, Sárossy-Szüle Mihály Mr. Jávor című könyvét olvasva még meg is sirattam! 1957-58-ban Budapestről Sárossy-Szülének New Yorkba írt levelei igazolták számomra, hogy jól láttam, amit fiatalon gondoltam. Az a pár óra, amit Bárdy György meghívására 1958 tavaszán vele töltöttem, sokszor visszatért az emlékezetembe az elmúlt évtizedek folyamán. Nem véletlenül. Vacsora közben állandóan arra gondoltam, hogy, jaj! - milyen jó, hogy nem mentünk el 56-ban! — és arra, hogy én nem akarok soha olyan kiábrándult lenni, amilyennek Jávort láttam! Nem sokkal később meghalt... Lassan újra dolgozni kezdtünk, "biztonságos témákat", régi világokról szóló filmeket, ilyen-olyan limonádékat engedélyeztek. Sok töprengésre emlékszem, zsákutca érzésre, ami a magánéletemet is érintette. Akkori házasságom Makk Károly filmrendezőhöz kötött. Ő 57-ben egy remekbe sikerült filmet készített, mellyel 1958-ban megnyerte a San Francisco-i filmfesztivál nagydíját. A film a Szovjetunióban is óriási sikert ért el, csak a hazai hivatalos vonal maradt hideg. Elhallgatták a sikert, nem méltányolták az alkotóját, pedig jól jött az országnak valami poziü'v a világsajtóban, különösen akkor, ötvennyolcban. Pár évvel később, az 1964-es kiadású Film-Kislexikon sem hozza helyre a mulasztást. "Magyar filmművészet" címszó alatt ez a filmremck: Ház a sziklák alatt Tatai Sándor írásából, a 483. oldaltól a 497. oldalig, meg sincs említve. Az 501 -es oldalon, 41
