Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
Napjainkban a keletnémetek nyugatra engedése már jobb világvisszhanggal rendelkezik. Ez a tett ismét az emberiesség lapjaira emelte a magyar vezetést, a magyar nemzetet, de történelmi jelentőségű, történelmet alakító cselekedetté is vált. Fél évszázad távlatából immár másodszor is bizonyítva, hogy az emberi jog tisztelete magasabbrendű, mint az államközi szerződés. A vasfüggöny magyar szakaszának lerombolása például szolgált a Berlini Fal ledöntéséhez is, fel sem mérhetően járult hozzá a közép-európai országokban megindult reformfolyamatok felgyorsulásához. A két német állam egyesítése, Jalta megkérdőjelezése és felülvizsgálata egy egyesült Európa keretében, mind ezzel a kis apró magyar lépéssel indult el. A keletnémet menekültek kiengedése gyors jutalmat hozott hazánknak. A demokratikus fejlődés híveit ez idő tájt aggodalommal töltötte el a sztálini töltésű Berlin, Prága, Bukarest tengely kialakulása. E szövetség az elmúlt év végére a szemünk előtt foszlott semmivé. A fa- és fémipari szakiskolát elvégezve, 1940 nyarán a diósgyőri hadiüzembe helyeztek, több frissen végzett társammal együtt, esztergályosnak. A családi hagyományt követve én is beléptem a Vas- és Fémmunkások szakszervezetébe. A szociáldemokrata párt ifjúsági csoportjának már évekkel előbb tagja voltam. A gyárban én is hamarosan a megrázó történelmi események hatása alá kerültem. A fokozódó infláció a gyári munkásokat sújtotta a legjobban. A feketepiaci élelmiszerárak egyre megfizethetetlenebbé váltak számunkra. Az első "olajos kenyér" tüntetésen, amelyet a helyi szakszervezet kezdeményezett, már én is részt vettem, 1940 őszén. A háború idején a munkaidőt hadiüzemünkben 8 órától 12 órára emelték. 1944. március 19-én Hitler csapatai megszállták Magyarországot. A következő napon a megszállás elleni tiltakozásul kabátunkon nemzed színű szalaggal mentünk a gyárba dolgozni. A Gestapo egymás után hurcolta el a munkás vezetőket a gyárból, a baloldali és ellenzéki polgári pártok vezetőit Miskolcról, köztük édesapámat is. Miskolc környékén Tóth Béla, Fekete Mihály és Barbai Ferenc szervezte meg a mozgalmat, MÓKÁN Komité elnevezéssel. 1944 szeptemberében a szovjet hadsereg átlépte a magyar határt. Horthy kormányzó, a nyílt németbarát kormány helyett Lakatos vezérezredes katonai kormányát nevezte ki. Az új kormány családunknak is jó hírrel mutatkozott be: édesapám hazatért (sok más társával együtt) a nagykanizsai internáló táborból. 1944. október 15-én, Szálasi hatalomátvétele után, amikor reményünk a háborúból való tisztességes kiválásra meghiúsult, a cselekvésnek egy útja maradt: a front felszakítása, vagy fellazítása, hogy a háború minél kevesebb ember- és anyagveszteséggel gördüljön városunkon át. Szálasi hatalomátvételét követő napon a diósgyőri vasgyárban több mint kétezer munkás tüntetett a Kormányzó és fegyverszünetet kérő kiáltványa mellett, csak az SS katonák megjelenése vetett véget a demonstrációnak. A németek Magyarországon viszszavonulásuk közben Miskolcon találták magukat első ízben szembe tömeges ellenállással. Friessner vezérezredest, ezt a sok vihart átélt hadseregparancsnokot nem zavarta az ellenállók által okozott néhány ezrelékes ember- és anyag veszteség. Mindez a tervezett veszteségek rovatába tartozott, amely nem rendíthette meg hadserege ütőképességét. A nyilas hatalomátvétel utáni gyári tömegtüntetés, a MÓKÁN szervezet többezer példányban megjelenő, kitűnő nyomdatechnikával előállított röplapjai (amelyről a 28
