Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
rendőrség, tehetetlenségét leplezve azt jelentette, hogy a szovjet repülők szórták le a városra), a gyár gépeinek elszállítását és felrobbantását késleltető szabotázsakciók sorozata — Fricssner szemében - nagy tömegek részvételére utalt. November elején a kohók és az áramfejlesztő berendezések bénító robbantására adott utasítást. Ennek az volt a célja, hogy a németek visszavonulása után legalább 6 hónapra lehetetlenné tegyen bármiféle termelést. A robbantás végrehajtását a németek is ellenőrizték. November közepén Ginzeri ezredest a Gestapo letartóztatta és családjával együtt Maulhausenbe hurcolta. A magasrangú magyar katonatiszt ellenállási részvétele megdöbbenést keltett bennük, s egyben a magyar hadsereg ingatagságát is jelentette a német vezetés számára. Ezért a várost a német hadvezetés december 3-án feladta. A MÓKÁN egység legtöbb fiatal ellenállóját 1945 januárjában automatikusan besorozták az új kormány rendőrségének kötelékébe. így lett belőlem rendőr... Nem szerettem a rendőröket. Ha rendőrt láttam, átmentem az úttest túlsó oldalára. Hosszadalmas lenne leírni az első négy szolgálati évemet. Annyi bizonyos, hogy jónéhány súlyos csalódást éltem át. Az ellenállásban a szociáldemokraták, kisgazdák, kommunisták és pártonkívüliek együtt harcoltak. A rendőrség politikai osztályának vezetői (mind gondosan összeválogatott kommunista) furcsa háborúba kezdtek. Még hallottuk a front ágyúdörejét, de ők máris elkezdték a szociáldemokrata vezetők üldözését. Letartóztatták Poprádi Pált, apám régi barátját, aki több mint húsz éve vele együtt harcolt a mozgalomban, majd Dancza Lajost, egy másik ismert szociáldemokrata vezetőt Diósgyőrből. Az állambiztonsági szervek helyi vezetői meglehetősen sablonos ürügyet találtak a letartóztatás igazolására. Mindig csak azt fújták: a gyanúsítottak együttműködtek Horthy és Szálasi rendőrségével. Kihallgatást kértem a főnökömtől. "Idehallgasson! Az apám és én Poprádi Pál minden lépését jól ismerjük. A legjobb szónok volt a mozgalomban. Szervezője és kiváló baritonistája volt a Vasgyári Vasas Dalárdának. Ami pedig Danczát illeti: a saját élete kockáztatásával bújtatott egy szovjet katonát. Aki ilyen kockázatot vállal, az nem lehetett besúgó." A válasz: "Ne üsse az orrát olyasmibe, ami nem magára tartozik. Bizonyítékaink vannak ellenünk." Miközben ez a párbeszéd folyt, beérkezett a diósgyőri rendőrőrs, hogy kiszabadítsa az általuk is jól ismert Dancza Lajost. Az egységet lefegyverezték és a fogdába zárták. Erre 15 fős küldöttséget alakítottunk, akik valamennyien ellenállók voltak. Kecskés őrnagy, a politikai osztály vezetője őket is őrizetbe vette. Ekkor belelt a pohár. Mi a MÓKÁN csoport többi tagja, fegyveresen megszálltuk a rendőrségi épület egyik szárnyát, elbarikádoztuk magunkat és telefonon bejelentettük a parancsnoknak: "Sztrájkba lépünk, mindaddig, amíg elvtársainkat szabadon nem engedik.” "Szóval lázadnak! Ezt drágán fogják megfizetni!" Minden percben vártuk, hogy támadást kezdenek ellenünk. Fegyverünk és lőszerünk bőven volt. Közben hallottuk, hogy lefogott társaink az "lnlcrnacionálé"-t éneklik. Néhány óra múlva Kecskés és társulata elvesztette bátorságát, s mást terveitek ki. Az elfogottakat szabadon bocsájtották, de másnap Poprádit és Danczát ismét lefogták és ismeretlen helyre szállították. A lázadás résztvevőit, köztük engem is vidékre helyeztek. Néhány hét múlva beadtam leszerelési kérelmemet, mire minden magyarázat 29
