Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
KOPÁCSI SÁNDOR Életfogytiglan ✓ ítélet és elkötelezettség! "Napjainkban, amikor évtizedek eltitkolt és meghamisított hazai történetének tényei viharos gyorsasággal látnak napvilágot, az emberek szeretnének újra hinni (írta a XX. század kiadó sorozat előszava.) Keresik a még élő hites tanúkat, akik elmondhatják a valóságot arról az októberről, amely elindította azt a birodalmat rengető folyamatot, amely ma a szemünk láttára, egymás után dönü le az »erős bástyának« hirdetett sztálini merevségű pártokat, rendszereket." Úgy érzem, az én tíz éve megjelent és azóta kilenc nyelven publikált A munkásosztály nevében című könyvem szerény hozzájárulás hazánkban és Közép-Kelet-Európában a szemünk előtt játszódó dominódöntögető sorozathoz. Tíz év után végre magyar nyelven is megjelent a könyv a párizsi I. U. sorozat kiadásában; Életfogytiglan címmel. Milyen volt ez az életút? Hogyan indult egy diósgyőri munkáscsalád fia a maga útján, keresve a jobb, igazabb életet, maga és társai számára. Hogyan élte meg és élte túl a háborút, a forradalmat, börtönt, meghurcolást, kivándorlást. Utat keresve, sokszor botladozva, de mindig az újrakezdés reményével és hitével; erről szól e könyv. Régi szimbólum, amikor az emberi életet a hegymászó útjához hasonlítják. Minél közelebb jutunk a hegycsúcshoz, annál nagyobb területet fog át a tekintetünk az alattunk levő, a mögöttünk hagyott vidékből. Annál tisztábban és átfogóbban rajzolódik ki az élet és benne saját életünk jelentése, olykor csodálatos motiváltsága. Ám az út soha nem egyenesen vezet felfelé: az emelkedőkkel a lejtők száma is megnő, és a csúcsok körül szakadékok tátonganak. Vonz a csúcs, taszít a szakadék. Az ember itt gyakran megtorpan. De aztán úgy érzi: tovább kell lépni, mert a mélységiszony is fölfelé hajt, nem kisebb erővel, mint a csúcs vonzása. Az ember mint a természet egyede és része nem szabad. Nem függetlenítheti magát a gravitáció avagy a biológia törvényeitől. Nem szabad és nem független a geneükai, családi, társadalmi, pszichológiai örökségétől sem. Gondolkodni sem tud annak a nyelvnek az adottságai nélkül, amelyet szülei ráhagytak. Az embert ezer szál köti ahhoz az anyaghoz, környezethez, amelyből vétetett, született. Ezeket a törvényeket nem hághatja át. Mit nevezhetünk akkor szabad akaratnak, amelyre annyira büszkén hivatkozunk mi, emberek? Azt, amikor az életben - nem egyszer válaszút elé állítva - saját sorsunk, vagy környezetünk számára kell dönteni. Választani a jó és a rossz között. Vagy, amikor az események kényszerpályán mozognak, a rossz és a kevésbé rossz között. A lelkiismcret szavára hallgatva ez a döntés nem egyszer életveszélyes kockázatot hordoz magával. Három generációs munkáscsalád gyermekeként születtem c világra Miskolcon. A 26
