Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

az Amerikában élő magyar költők verseiből. Nagylélegzetű magyarvonatkoztatású tanulmányai fontos alapmunkái maradnak a történészgenerációknak.

Beilleszkedett az amerikai kultúrális életbe is. Belátta, hogy a magyar értelmiségnek szüksége van az amerikai hallgatóságra.

Igyekezett minden lehetőt megtudni amerikai letelepedési helyéről, a Missouri állambeli St. Louisról. Először a város - Kossuth idejéig visszamenő - magyar múltját tárta fel, azután az amerikai irodalmi kapcsolatok megerősítése és fejlesztése érdekében megalapította a T.S. Eliot Társaságot, elnöke lett a St. Louis-i "POETRY CENTER”-nek, a költők társadalmi és irodalmi szervezetének, majd alelnöke lett Missouri állam írói Közösségnek.

Amíg más magyar írók féltékenyen és irigyen igyekeztek kollégáik előtt eltitkolni amerikai összeköttetéseiket, (nehogy valaki más neve is bekerüljön egy folyóiratba), addig Könnyű László a legnagyobb szeretettel és igyekezettel támogatott minden magyart.

Mint sok kortársának, Könnyű Lászlónak is a második világháború alatt jelent meg első verseskönyve. A megjelenést követő német, majd szovjet megszállás annyi más könyvvel együtt örökre elsöpörte volna ezt az első kötetet, ha egy szegedi teológiai tanár meg nem ment (és Svájcon át ki nem juttat a szerzőhöz), egy példányt.

így azután nemrégen megjelent Kaposváron másodszor is az a száz ifjúkori verset tartalmazó kötet, melyből Könnyű Lászlót, a lírai költőt ismerheti meg az olvasó.

E sorok írójának, aki 1948 óta kíséri figyelemmel Könnyű László költészetét, az Útszéli fák sok örömet okozott. Szinte olyan volt, mintha egy régi, kedves barát, akit évtizedek óta mint felnőttet ismer az ember, egy vasárnap délután elővenne egy gyermekkori fényképalbumot; nézd, ilyen voltam, mielőtt találkoztunk.

Huszonkilenc éves volt Kpnnyű, mikor első kötete megjelent, tehát ne fiatalkori zsengéket, kiforratlan kísérleteket várjon az olvasó.

Az Útszéli fák költője mélyen érző, ábrándos, szerelmes, szociális erkölcsi mércével mérő magyar, aki nyitott szemmel és nyitott szívvel énekel;

"Hívom a fényt, a nagy igazságot, /derítsen hajnalt bús életemre / én nem akarom a dacos harcot, /békét imádkozom a szívemre" (Hívom a fényt)

Természetes, hogy a háború fizikai megnyilvánulásai, az "események" nehezen teszik elviselhetővé az érzékeny lelkű költő számára a mindennapi életet: "Szeretnék fehér zárdák csendjére találniyhol rám borulna a gyógyító magány/ és különös nagy, szent látomásokat látni/ békés cellámnak szelíd, fehér falán." (Vágy egy különös alkonyon.)

Harmincévesen már előtte áll az egész jövő: világégés, háborúvesztés, menekülés, új világ, új élet - nem tudnak változtatni lényegesen azon a szerepen, amit tervezett. Életét az írásnak, az irodalomnak, a szellemnek, a gondolatok kifejezésének fogja szentelni:

Égignyúló, karcsú hárfa vagyok, a zengő messzeségről dalolok.

158

Ég, föld között feszülnek húrjaim és titoktól terhesek dalaim.