Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Törékeny, kényes, érzékeny, finom felhőkig érő álom-alakom Valami titkos kéz játszik rajtam, búsan, bánatosan, szellem-halkon. (HÁRFA) Utoljára 1991. november végén, Clevelandben, a Magyar Találkozó irodalmi estjén akkor megjelent kötetéből az "Útszéli fák"-ból olvasta fel a kötet címadó versét. Kissé fátyolos, remegő hangon, ahogy hallgattam, zokgtam befelé! Ugyanúgy állt, ugyanúgy mondta a versét, mint 1948-ban Ampfelwangban, a kis felsőausztriai lágeriskola tanári pódiumán: kis páthosszal, nagy, szent meggyőződéssel. Mint aki tudja, hogy ad. Hogy amit ad: ércnél maradandóbb. Az anyanyelvet adja, úgy, ahogy azt csak igazi költő tudja adni. Ahogy az útszéli fák adnak virágot tavasszal, árnyas lombot nyáron, gyümölcsöt ősszel, rozsét a kemencébe télen, jó egyenes ágat, amiből vándorbotot lehet faragni. És deszkát. Deszkát a bölcsőhöz, meg a koporsóhoz. Szathmáry Lajos 159
