Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
című hangjáték is, ami igaz történeten alapul. 1947-ben a Nizsnij-Tura-i hadifogolytáborban Domahidy csomagot kapott Londonból. Oda, a világvégére soha még csomag nem érkezett sehonnan! Maga ez a tény is kitűnő témát szolgáltat, de a fura ténysorozatból szerzőnk még egy fantasztikusabb szatírát kovácsol. A csomag vámja 258 rubel -elképzelhetetlen összeg a nyomorult foglyok között. Ha valamennyi összeadná minden összespórolt kopejkáját, akkor se jönne össze még a fele sem. S akkor a pakli visszaszánkózik Albionba. Képtelen kalandok és konspirációk révén az összeg mégis összejön (persze nem éppen legálisan). Az egész táborban halálos izgalomban, szinte félájultan várja a csomagot egy kis morzsányi "kriszkindli" juttatás reményében. De a csomagban értéktelen kacathalom s jelentéktelen élelem (főleg ehetetlen) van csupán. A klimax több volt, mint csalódás; elvette az utolsó hitet is a "normális", másik világba. Nem maradt más, csak álmodni tovább. "Ebben a környezetben csak az irreális lehet az igaz", fejezi be a történetet a nem is álcázott szerző-hős. A vőlegény és a többiek 1960 körül játszódik és a menekült sors kezdeti stádiumának olykor édes-bús, de inkább dühítően bizarr, néha teljesen abszurd viszontagságait idézi fel sok sok magányos szereplővel és rengeteg korabeli "reális" eseménnyel áttűzdelve. Az alaptéma a körül "bonyolódik", hogy egy magyar kislány, akit a fiúk kedvelnek is, nem is, csak úgy kaphat letelepedési engedélyt, ha férjhez megy valakihez, aki legálisan él azon a helyen. Ezért a névleges eljegyzés, ami hónapokig bonyolódik, eredmény nélkül. Az üdítően szellemes dialógusok végén azonban érezzük, hogy itt valójában nem történt semmi, csak az emberi szenvedésnek egy kis szeletkéjét vágta ki a szerző az emberiség univerzálisan tragikus sorsából. A dráma hőse, a MESÉLŐ itt is levonja számunkra a tanulságot s megmagyarázza a darab célját: "Én egy egyszerű történetet kerestem: egy egészen egyszerűt, amiből minden megérthető. De most, hogy elmondtam már tudom ez nem az, ez sem az igazi. A többi sem... Pedig van ilyen történet, csak meg kell találni. Várjunk, keressünk, gondolkozzunk". Az utolsó mű aztán igazán nem "egyszerű" történetet visz színpadra. Dobjuk, ne dobjuk, ("Bohózat az atomkorszak előtti békevilágból"), az 1986-ban véglegesített abszurd komédia már igen messze galoppírozott az indító darab "sokkírozó realizmusától". Ez már Beckett/Mrozek/Örkény világa, a szupergroteszk mezsgyéjén nyújtózó, vad-fantaszta parabola, ami egy több ezer év előtti furcsa kis szigeten játszódik. A domahidys alaptémák itt is burjánzanak, de abszurd módra. Mind a szerelem, mind a háború jelen van, miközben a szerző az egymás mellett élő kis népek "fogoly-börtönőr" kapcsolatáról, otromba politikai manőverekről, korruptságról, kapzsiságról, a zavarosban sikeresen halászókról fest nevetséges, de inkább félelmetesen felismerhető képet. Két törzs él az elhagyott szigeten; halálos ellenségek. Hol az egyik, hol a másik "győz", de mindkettő feje fölött ott komorul az óriási szikla, a bármikor legördíthető végzet. De akkor mindkét tábor elpusztul. Cselezni kell! Folyik a röhelyes játék, az egymás becsapása, remek abszurd ceremóniákkal, hajmeresztőén őrült fordulatokkal. Hol az egyik, hol a másik nép a zsarnok; míg a 147
