Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
vesztes éhezik, a győztes tobzódik minden földi jóban, de persze azért állandóan retteg: jön-e és mikor a sziklagördítés. Életünk így pemamens félelemben telik. A véletlenül odakerült hajótörött "kívülálló", linksége ellenére, döbbenten figyeli, hogy manipulál a két "törzs" egymás életével. Van közben szerelem, forradalom, pártpolitika, árulás, újratemetés, pszeudotudományoskodás és rengeteg hőbörgés. Egyértelműen közép-európai alapállás valahol/valamikor? Gyilkos szatíra; mikor nevetünk is sírni volna kedvünk. De lényegében ilyenfajta ambivalencia lengi át a könyv valamennyi darabját. Remek humorú, de szigorú drámaíró Domahidy. És szóbűvész. Veretes, frappáns dialógusaiban minden szó sűrű értelmet görget. Filozófus és pszihoanalítikus szerzővel állunk szemben, akinél azonban sosem hiányzik a mindent átszövő társadalomkritikai és politikai mondanivaló sem. A magyar drámatradícióban talán Csiky Ágnes Máriával mutat hasonlóságot; ők képviselik kissé Tamási Áron reinkarnációját napjainkban. Mint a magáramaradt egzisztencialista ember terápistái, tömör, lényeget láttató jellemábrázolást nyújtanak, egyéni hangnemben, de mindketten egyformán költőien, "egy igen valóságízű poézis jegyében" hirdetik az igazság és tisztesség végső győzelmét. Ezt a rendhagyóan remek kötetet kötelező olvasmánynak ajánlom. Szatmár hű fiát pedig arra ösztönzöm: írjon még sokat valamennyiünk okulására, gyönyörűségére. A színház mindenkori korrifeusainak pedig azt tanácsolom vigyék színpadra mielőbb Domahidyt. Meggyőződésem: meglesz a kasszasiker is. Györgyey Klára Hadsereg, politika, társadalom Szakály Sándor: Hadsereg, politika, társadalom. Szakály Sándor hadtörténész 1983 és 1989 között folyóiratokban közreadott tanulmányainak gyűjteményét veszi kézbe a kötet olvasója. Ezek egyrésze a magyar történeti szociológia fiatal művelőjének az 1920 és 1945 közötti időszak katonai elitjének kutatása során elért eredményeit reprezentálja, más részük pedig azon vitacikkekből, hozzászólásokból való, melyekkel szerzőnk egyes hadtörténeti kérdések tisztázásához, elavult és megcsontosodott nézetek megváltoztatásához igyekezett hozzájárulni. Habár a közölt tíz tanulmány mindegyike érdemes lenne arra, hogy a recenzens külön-külön szóljon róluk és méltassa azok érdemeit, már csak teijedelmi okoknál fogva is célszerűbbnek látja, hogy inkább a tanulmányok által az olvasónak nyújtott igen átfogó keresztmetszetre hagyatkozva, a szerző történetírói munkásságának azon általános jellemzőiről szóljon. Szakály Sándor sokéves, széleskörű kutatómunkát követően fogott hozzá egy, a történetírás és szociológia által egyaránt elhanyagolt, illetve prekoncepcionálisan kezelt testület történetének feldolgozásához. Ez a Horty Miklós nevével jelzett korszak hadseregének tisztikara volt, melyről sokáig csak elmarasztalólag lehetett szólni. Ez a helyzet ugyan részben már korábban is változott ugyan, azonban Szakály Sándor volt az első, aki élve a lehetőséggel a hajdani értelmiségi elit részeként kutatásai középpontjába a magyar katona148