Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

már majdnem olyan gondolkodom tehát magyar vagyok, avagy angolul gondol­kodom, ezért nem tudok magyarul írni - fonák helyzete. Második kötet Ez már Európa, ahol ismét enmagával randevúzik, természetesen a haza árnyé­kában. A második látogatás már tárgyi­­lagosabb. Tudatalatti áttétel, szimbólum. A haza mint nő. "Ezért kell hazajönnöm újra és újra és sokszor még. Hogy elmúljon a beteg, reménytelen szerelem, hogy ne fájjon többet a sóvárgás." Mint kiderült nem múlt el és ez bi­zony ismerős emigráns tünet. Torontó-Budapest, Magyarország- Kanada, vagy akármelyik más ellenpólus és a közötti gyűrődés. Oda és vissza és megint. "Most összefogom sok magaimat és eggyé leszek." (de nem megy, mert sokan vagyunk és magammal csupán meg kevesen.) Úgy érzi, hogy a legtöbb izmuson már túl van, legfeljebb nem ír többé, de fejben tovább fokozta a műveletet. A rendetlen és szunnyadó csend. Ihlet a komponáláshoz. "Különbség a mai költők és én köz­tem az, hogy ők értelmetlen szavakkal fejezik ki az élet értelmét, én meg értel­mes szavakkal az élet értelmetlenségét." Ezen a ponton bele lehetne kötni Zend Róbert műhelytitkaiba, de nem ez a lényeg. Nem kívánok nervo-nekrológot írni a költőről. Inkább a harcát figyelem: idegen egy idegen hazában. Ismerős gondok. Az idegenség nem mentség, inkább nyomasztó érzés, mely egy életre szól. Tán ez is siettette úgy. Lehet, hogy Tel­jesség csak az egyedüllétben van, mikor már el tudjuk viselni önmagunkat? Lám a kedély megfizethetetlen. Felelősség nélküli álom. Bár gyakrabban lehetne lazítani. (Kezdem észrevenni, hogy személyes aggályokat is beleépítek Zend Róbert világába, de csak így megy, ha megpróbálom magam beleélni az ő többszörösen leegyszerűsített nagyszerű világába.) A Magyarországon kívüli világ ahová szervesen belopakodott, lett az ő teljesértékű világa, bár ezt legtöbb versében tagadni szándészik; mintha tartalmas élet számára is csak ott lenne elképzelhető. Számára sem született volna meg az Extra Hungarian állapot a Magyarorszá­­gon-kívüliség megemésztés nélkül. E- gyébként a kintszorultak legtöbbje ezzel a problemaúkával küszködik. (Példa erre Horváth Elemér New York melletti és Makkai Ádám jelenleg Hong Kongban élő költő.) Állandó lakosok vagyunk de nem bennszülöttek. Teljes értékűnek is csak távolról látszunk. Menetközben. Így legalább mindkét oldalon elhitetjük, hogy ide-odaát vagyunk itt-otthonosak. "az énem hiányánál csak a Te hiá­nyod fájóbb". Bezzeg, aki lehettem volna, de ki hitte volna. Magam helyett lettek mások, más ok miatt lettem majdnem én. Ha­csak önzővé váltam volna; erre is rácá­foltak mások. Visszamegyek ODA és minden u­­gyanúgy fog folytatódni, de már a kéte­lyek is szaporodnak. Mindkét oldalon. Ennél csak a vers szaporább és a szerep­­osztás, ill. csere. Harmadik kötet A folytatás viszont letargia. A viszsza­­tért én roncsaiban hever. Hosszabb idő szükségeltetik míg magához tér. "Teljes szellemi impotencia." 140

Next

/
Thumbnails
Contents