Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)
1990-06-01 / 31. szám
De így most mégis minden kicsit más. Feladhattam én is a késő éjszakai gyakorlatokat — csukott szemmel, papucs és pongyola nélkül botorkáltam a hideg előszobában: ilyen sötét, hideg és magányos lehet a halál, hozzá kell szokni! — de hát mindez egyelőre most időszerűségét vesztette. Kiderült, hogy apám ítélete teljes vagyonelkobzással is jár. Erről elég különös módon értesültünk. Régi ismerős látogatott meg minket: apám egy régi beosztottjának és jó barátjának volt felesége. Két kicsiny gyermekére is emlékeztem, s a szokatlan módra, ahogy édesanyjuk fegyelmezte őket: rossz magaviseletük büntetéseként a rádiókészülék tetejére ültette őket — féltek is a rádiótól, mint a tűztől, ha csak rádiót láttak, vadul menekültek. Jutka asszony többször is járt nálunk még annakidején, családostul, s úgy látszik, megszerette a lakásunkat, mert most újra jelentkezett — de már egy új férj karján. Besétáltak, és mintha mi a világon sem lennénk, otthonosan szemlélődtek és derűsen tárgyalták, miként fogják majd ,,új otthonukat” berendezni. Dermedten álltunk: a mi lakásunkról volna szó? Jutka asszony'határozott igényeket nyilvánított: — András —, közölte élete vadonatúj társával, Varga Andrással, a Belügyminisztérium megbecsült munkatársával —, én központi fűtést akarok! De szerencsére van elég hely a kazánnak a pincében. Majd a padlást is kiépítjük! Mami pöttöm volt, alig százötven centi, hogy némi nyomatékot adjon jelenlétének, egy seprővel egészítette ki toalettjét, úgy állta útjukat. De lassan felocsúdott anyám is a meglepetésből:- Ezt mégis hogy képzelik? — kérdezte szelíden.- Úgy, hogy jövő héten maguk szépen összeszedik a motyójukat.és elmennek a fenébe — felelte jólnevelten Varga „elvtárs”. — Mégis hová, ha szabad érdeklődnöm? Majd kapnak valami szükséglakást. Olyat, amilyet egy áruló családja megérdemel! — felelte a pribék könnyedén. De erre már kitört a botrány. Mami használatba vette a seprőt, nekiesett a hívatlan honfoglalóknak. Csépelte őket, mint a szőnyeget a porolón: — Maguknak innen mars ki, piszok népek! A meglepett házaspár menekülésre fogta a dolgot. A futástól és a méregtől vörös asszony a kapuból rikácsolt vissza: — Jövő héten jövünk a kilakoltatási paranccsal! — Alig hiszem! — felelte vissza hittel anyám. És másnap bement a pártközpontba, „hogy rájuk borítsa az asztalt”.- Kell nektek egy jó kis propaganda?! — esett nekik. — Innen hívom fel a Szabad Európát, és elmondom nekik, hogy szükséglakásba akartok lökni minket! Csak csináljátok: tegyetek ki mindenestül az ut-56-
