Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

II. I. 84. Az. utolsó napok szintén tele voltak feszültséggel. De az Isten erőt ad. Milyen könnyű elviselni a sorscsapásokat és általuk letisztulni, ami­kor biztos, hogy az Isten velünk van. A expressi cikkre, amelyet több millió példányban másoltak le és elolvastak a rádió I. és IV. programjában, írásban csak azalpüspöknek feleltem meg. Becsületsértéssel vádolni nem fogok, mert méltatlannak tartom egy káplán számára. Egyébként így mondtam az embereknek is a templomban. Január 5-ére volt egy behívóm. De január 4-én este az alpüspök visz­­szavonta a kihallgatást, amit január 5-én reggel jóváhagyott Chylkie­­wicz hadnagy, a nyomozó. A kihallgatást a prímás és Jaruzelski tárgya­lása miatt halasztották el. A késleltetett behívó január 12-ére, 10 órára szólt, de január 10-én jött Chylkiewicz hadnagy és kérte, hogy aznap jöjjek. Visszautasítot­tam: „Maga tudja és én is tudom, hogy ez az egész ügy végülis egy nagy paródia.” „Hát igen” — felelte — „Majd beszélgetünk és közös elhatá­rozásokhoz jutunk.” Holnap elmegyek a kihallgatásra, de természetesen nem lesz semmi beszélgetés. Állandóan zaklatják a tanúkat. Megint próbálták elvinni Malgosia Z.-t a háza elől (egyikük Kalinowski). Nem sikerült, ezért a követke­ző napon az egyetem elé jöttek. A lány bátran viselkedett. Az előző na­pon rózsafüzérrel a kezében aludt el. 15.1. 84. Január 12-én 9-kor már Mostowski Palotában voltam. A kihall­gatás egy órát tartott. A kérdések a következők voltak: 1. Egészségügyi állapot — Olyan mint az ügyészségi aktában. 2. Mit szeretne mondani az ügyével kapcsolatban? — Semmit. 3. Bűnösnek vallja magát? Egyáltalán nem. 4. Mi a magyarázata a lakással kapcsolatban, mert az ügy híres lett. Híres nem miattam lett. Szükségtelennek tartok bármilyen erre vo­natkozó magyarázatot, mert nincs róla szó a vádiratban. 5. Mi a véleménye a civilek által nyújtott biztosítással kapcsolatban Hozjusz utcában? — Nem magyarázkodom. 6. Az atya nem mond semmi magyarázatot? — Általában véve kihasz­nálom a nekem járó hallgatási jogot. Kihallgatott Mieczyslaw Chylkiewicz hadnagy.-49 -

Next

/
Thumbnails
Contents