Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

idején ugyanis Stelázsi, mint a budapesti közlekedési vállalat villamosain váltó-kezelője tevékenykedett. Állandó munkahelye a Moszkva téren volt, amit a régi szép időkben Széli Kálmán térnek hívtak. Mi diákok nem fogadtuk el ezt a szocialista „átkeresztelést”, és Széli Kaiéiként tartottuk számon a teret.

Tanítás után órákig ácsorogtunk a téren s így látásból megismertük a legtöbb budai gimnazista lányt. Tehát tudtuk, hogy melyik leánygimnázium táncrendezvényét érdemes jelenlétünkkel kitüntetni. Enyhe szégyenkezéssel bevallom, hogy őszinte barátságunk ellenére, határozottan irigyeltük Stelázsit, — mert impozáns látványt nyújtott, amint cinegekék egyenruhájában, szemébe hulló szőke hajával a váltó mellett állt. De a legcsodálatosabb akkor volt, amikor a kezében lóbált piszkavassal átállította a váltót. Egy vezénylő karnagy dinamikus határozottsága és az ősmagyarok kardforgató művészete egyesült benne ilyenkor.

Stelázsi alig néhány évvel volt idősebb nálunk, de a hatodik gimnázium után kimaradt és az önfenntartó dolgozók melankolikus táborába lépett. Szülei korán meghaltak, ezért többgyermekes nővérénél lakott, akinek a férje úgy gondolta, miután Stelázsi és a tudományok nem túlzottan lelkesednek egymásért, teljesen felesleges, hogy egészen az érettségiig kínozzák egymást. A praktikus gondolkozású sógor a Székesfővárosi Közlekedési RT-nél dolgozott és bevitte a vállalathoz Stelázsit is.

Stelázsi jó fiú volt és igazi barát. Ami főként azért volt nagyjelentőségű, mert pipechez, — A Széna téri zálogház egyik becsüséhez — szoros baráti szálak fűzték. Ennek következtében Pipec legalább egy ötvenessel többre becsülte azokat a télikabátokat, bundákat stb, melyeket szorult anyagi helyzetünkben bevittünk a „zaciba”. A szüléink persze nem tudtak ezekről a „tranzakciókról”, melyeket kizárólag tavasztól őszig foganatosíthattunk. A meleg napok alatt a szegény téli öltözékek úgyis csak a naftalinszagú, zsúfolt szekrényben büdösödtek volna. S talán örültek is, hogy kimentettük őket ebből a gyötrelmes helyzetből. Baj csak akkor történt, amikor a hideg idő beállta előtt anyagi helyzetünk nem javult és képtelenek voltunk kiváltani a zálogházba tett dolgokat. Az elzálogosítás idején azonban, az ifjúság örök optimizmusával soha nem gondoltunk erre a baljóslatú lehetőségre.

Egyes darabokat Pipec már régi ismerősként üdvözölt a zálogházban.

— Már megint ezt a ronda lengyelbundát hozod, Stelázsi? — kérdezte őszinte rosszallással.

— Mióta az öreg Faragó nem jár ezüstróka stólában, hát ezt hoztam...

Pipec lenéző fejcsóválással forgatta a jobb napokat látott bundát.-39-