Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

századok óta. Az utóbbiban volt található a falu földesurának, a Dercsényi-családnak, nyolc-tíz méter hosszú, öt méter magas kriptája, amelynek tetején vasrácson át be lehetett látni. Jónéhány gránit síremlék állt a temetőben, a módosabbaké, a túlnyomó többségnek csak fakeresztje állt. A temető elpusztítása tulajdonképpen már 1949 elején megkezdődött, igaz véletlenül. A kolhoz megalakulásakor az birtokba vette a kőbányát is, s a kő kitermeléskor néhány régi, elhanyagolt sírt kiforgattak. Ezidőben a község lakói is termelhettek ki követ a házak építéséhez. 1952 tavaszán azonban egyszer csak megjelent a katonaság. Elfoglalta a szőlőhegyi temetőt, amely a környék legmagasabb pontján feküdt, s radarállomást létesített rajta! Azt a temetőt, ahová néhány hónappal korábban még temettek! A több száz régebbi és újabb kopjafa között — a katonai tereprendezés folyamán — természetesen Zórád Miklósét is elpusztították, hiszen a temetőnek talán legmagasabb pontján állt. A falu népe egy szót sem mert szólni, hiszen alig nyolc év telt el a deportálás óta. A hatóságok a szőlőhegytől néhány száz méterre lent, a laposon új temetőt jelöltek ki. Ennek keleti sarkába temették el az első falubelieket, — Bállá Pál, Bállá Ferencné, Szabó Mihályné - halálozási dátumuk 1952. A korabeli szemtanuk szerint nemcsak teherautókat, hanem buldózereket is hozott a katonaság. A hegy tetejét körbekerítették, s csak most harminchét év után lehet következtetni a történtekre. A katonaság először kerítést állított fel a szőlőhegy tetején, majd hatalmas gödröket vájt ki, amelyekbe befért egy-egy rádiós teherautó, tetején a lokátorokkal. Az utóbbiak körbefogó működését a helyiek évtizedeken keresztül lentről láthatták. Sőt a lakásukban is tapasztalhatták, mert — különösen a régebbi típusú — televíziókészülékeket erősen zavarta. Fekete csík futkosott a képernyőn.

Az ötvenes évek végén a katonaság terjeszkedni akart, a hegy felső karimáján lévő szögesdrót kerítést a hegy alján akarta felállítani — így a szőlőültetvény is katonai területté vált volna —, a falu népe most már mert tiltakozni. A kerítés az eredeti helyén maradt. Ekkora katonaság évente elvonult és visszatért, bár a szőlőhegyalji kőépületben lévő kaszárnyát a téli hónapokban sofőriskolának adták át, tavasztól őszig a szőlőhegyen tartózkodtak, ahol sátrakat is felállítottak. Az 1970-es évek közepétől viszont államosították a zavaróállomás működését. Az első elmenetelükkor a hatvanas évek fordulóján — a pontos időpontra már senki sem emlékszik — a falu népe néhány sírkövet leszállított és újra felállított az új temetőben. Fakereszteket nem találtak, illetve egyet-kettőt cölöpként leásva, a többit — erre csak következtetni lehet — eltüzelhették. Azt is látták ekkor a falubeliek, hogy a teherautóknak bunkerszerű, tető nélküli gödrökben buldózerrel fedezékeket ástak a sírok között, a temető többi részét pedig egyszerűen legyalulták. A Dercsényi-család kriptája romhalmazzá vált, még az oszlopai is-112-