Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

Azt írtam: a jóság a művész, számára nem lehet evidencia. Megtoldom ezzel: a hallgatás sem.

A megbékéletlenség ordítása ki kell törjön a világba.

Az önmegvalósítás iróniája

Boldog az aranykor, amiKOR az embernek a szenvedése még övé. Ettől a szenvedéstől, ettől a kőtől fosztotta meg a szakadékos jelen, mely nem ismeri (el) a rilkei ,,saját halálunk” esélyét. A technikától túlhabzó létezésben az ember anakronizmussá vált (nemde, Monsieur Rousseau?).

Szorongásunkat a tudatlanság okozza: nem az, amit „nem tudunk megnevezni”, hanem az információhiány, a rejtegetettség. A hősiességhez — a pusztán emberi TARTÁShoz is — az ÍTÉLET TUDÁSA kell. Akkor lehet csak választani emberség és embertelenség, helytállás és gyávaság között.

Az öngyilkosság „választása nem a mi problémánk (- ügyünk) többé, hanem az utolsó európai személyiségé, aki még dönthetett „lenni vagy nem lenni” hamleti kérdéséről. Nekünk nem tesznek föl kérdéseket. Nincs mire válaszolnunk.

A második világháború KZ—lágerei felszítják az örökös kompenzálhatatlanság tüzét. Ez az ellen-súlyokat nélkülöző eltussolhatatlanság vezethet-e öngyilkossághoz? A kompenzálás csődje, mint az „önmegvalósítás” illúziójának csődje?

Egyáltalán: az. élet „értelme”, mint a klasszikus filozófia vizsgálódásának tárgya szemünk láttára szertefoszlik. Az élet is. A klasszikus filozófia követelménye: élj felismert igazságaid szerint, vagy pusztulj el miattuk. Add az igazságodnak a húsod és a véred, légy EGY velük. Az abszolút önazonosság: pátosz. Az elidegenedés, mely még öntudattalan, lehet tragikus is, vagy akár komikus. Az elidegenedéshez való tudatos viszony: az irónia.

Jézus „vagyok aki vagyok”-ja egyfajta inkognito, annak titkolása, hogy ő Istennek fia. „Vagyok aki vagyok” a legnyilvánvalóbb önazonosság hangoztatása, de ez a nyíltság egy titok fölött feszül.

A DRÁMAISÁG utolsó mentsvára a dosztojevszkiji heroizmus: az öngyilkosság elhatározása. De épp Kilillov példája mutatja, hogy már a komikummal határosán — ezután pedig a hatás kioltódik. A drámai szemléletet Freud pszichoanalitikus szemlélete váltja föl, nem véletlenül, és épp a pangás utolsó fázisát kínlódó Osztrák-Magyar Monarchiában.

Ezután: az elszemélytelenedés drámaiatlansága, lázadó „közöny” helyett az arctalan semlegesség, melynek története talán már nem lesz elbeszélve. A világpusztulás diszkréciója fenyeget.- 99 -