Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

Unhappy end

Sziszifusz az önálló individuum utolsó mohikánja. Harcol, elbukik. Már nem is tudható, harcol-e. „Az atmoszféra gyilkoló”. Sziszifusz mintha lázadna, holott permanens beletörődő. Egyetlen arca van: az áldozatvállalásé. „Minden jól van”. Sziszifusz, az EGYÉNISÉG, lehet, hogy ne legyen. Akár egy műalkotás. A személyiség megszüntethető.

Szinte hallani a hegyről lefelé ballagó Sziszifusz gondolatait. Sziszifusz nem elégedett. Köve a halálé, nem a bölcsességé. A vesztesek nehezéke.

Aki elismeri, hogy föléje tornyosulnak abszolút módon a dolgok, az vesztett, elveszett. Sziszifusz abszolút módon kitart a végessége mellett.

A belenyugvás itt: kitartás a semmibe hullás meredélyének végső pontján, ahol a(z önjtudat lábát megvetette.

Az öngyilkosság az önmagától még nem TELJESEN elidegenítettelidegenedett szellem tette, amelynek SZEMÉLYISÉGE még ÉL, csakis ezért VÁLASZTHATJA a halált.

Sziszifusz után: a SZEMÉLYISÉG HALÁLA.

Sziszifusz szavazati joggal rendelkező állampolgár lesz, akinek kötelező a „logikai bukfenc” és a „filozófiai öngyilkosság”, csupán egy dolog tilos: a „remény”.

„A többi néma csend”.

Hallgatózzunk denevérfülekkel; elég sötét az éjszaka ahhoz, hogy Minerva baglya újra szárnyrakeljen.- 100 -