Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Ott állt a téren öt-hat tehetautó, soroksári munkások jöttek be velük

— azokra zsúfolódtak fel akkor, akik felfértek, de sokan gyalog is nekivágtak. Talán ha ezren maradtak még a ledöntött szobor körül. Otthagytam őket én is, hazasiettem és kocsiba ültem — hát rájöttem, hogy gyalogszerrel nem sokra megyek.

Nem tudtam egészen közel menni a rádióhoz, nem lett volna biztonságos erőltetni: a Bródy Sándor utcában ropogtak a fegyverek, kemény harc folyt — hát, ez már komoly dolog, ez már FELKELÉS! Közelférkőzni nem tudtam, de körbejártam a környéket és sokmindent láttam így is. A Múzeum körúton felborítottak néhány kocsit, felgyújtották őket, ott égtek — megnéztem az egyiknek a rendszámtábláját, tényleg ávós kocsi volt, jót válsztottak! Az utcák ott is teli voltak emberekkel, izgatottak voltak, szinte boldogok, szaladgáltak, hogy fegyvert szerezzenek valahonnan, láttam katonákat is, de azoknál nem volt fegyver, a sapkájukról leszedték a vörös csillagot, piros-fehér-zöld szalagot tűztek fel helyette a lányok, nem tudom, honnan szereztek hirtelenjében szalagot, éjszaka, közben száz, kétszáz méterre tőlünk ostrom, ütközet, háború -----Fogalmam sem volt, hogy a kollegáim mit tudnak, mit nem tudnak, vannak-e megbízható híreik, tudtak-e már tájékozódni — úgy gondoltam, be kell számolnom nekik is a látottakról. Elhajtottam akkor a követségre, hátha van bent valaki. Az épületet mindig őrizte egy magyar rendőr — az egyik most is ott állt a kapunál, hallgatta a távoli fegyverropogást. Ismertük már egymást, mert évek óta ez volt a szolgálati posztja, gyakran váltottunk is pár szót -— Ez már baj — azt mondja a rendőr —, ez már baj. Ez már bizony nagy baj a rendszernek! — Nem nyilvánított ő véleményt egy szóval sem, egyre csak ezt hajtogatta: — Ez már baj, ez bizony már baj! — Gondolom, félt ő is szegény, és nagyon tanácstalan volt, ilyesféle meglepetésre bizonyára nem volt felkészítve.

Bementem az épületbe — egy tengerész-katona volt bent, beengedett

— de csak ő volt ott egyedül. Emlékeztem, hogy egy diplomata-összejövetel volt este a francia követségen — hátha még ott vannak! Leültem a telefonhoz és megpróbáltam néhány számot. Végre a francia követ lakásán elértem Barnes ügyvivőt. Valamennyit persze ő is tudott már a történtekről, de a legfontosabb, legizgalmasabb részleteket tőlem tudta csak meg.- Hát — azt mondja —, ha tényleg így áll a helyzet, akkor átmegyek!

Fél óra sem telt el, és együtt volta követségen a diplomaták nagyobb része. Mindenki tudott valami újat, kicseréltük a híreinket — aztán főleg azzal telt az idő, hogy összeállítottunk egy táviratot Washingtonnak, hamarjában összefoglaltuk a legfontosabbakat: fegyveres felkelés.-93 -