Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
személyben felidézett emlékként — a könyv harmadik személyben íródott —, nem tartottam fontosnak megjegyezni, hogy ennél vagy annál az eseménynél odaírjam, hogy én is ott voltam. Nos, október 28-át mutatta a naptár, a rádió hivatalos közleményeiből és az utca hangulatából az volt az érzésem, hogy űr tátong a kormány és — ahogy mondani szokták — a tömeg között. A pártról nem beszélek, a párt akkor már csak papíron létezett, és ha ma a hivatalos visszaemlékezők nyilatkozataiban azt a szemrehányást olvasom, hogy Nagy Imre kormánya habozott vagy tehetetlen volt, akkor ezekből az egykori vagy mostani politikai bizottsági tagoktól szerényen megkérdezném: És hol volt a párt? Hol voltak ők, a párt képviselői? Éna Karolina úton azt tanultam, hogy a legfontosabb szervezet a rendszerben a párt: a kormány nem más, mint a párt döntéseinek a kivitelezője. Hol volt hát az a párt, amelyik nem habozott vagy nem volt tehetetlen? Nagy Imre és a tömegek kapcsolatának a hiánya nyugtalanított. Elhatároztam, hogy megpróbálok beszélni Imre bácsival, elmondani neki, milyen a közhangulat. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, felhívott telefonon Nagy Imre lánya, és megkérdezte, mit tudok az apjáról, mert sem az anyjának, sem neki nincs hírük róla. Gondoltam, ha a családjával nem tud legalább telefonon kapcsolatot tartani, akkor hogyan fogok én a közelébe jutni? Bementem az Akadémia utcai pártközpontba — annyit sejtettem, hogy ott van. Valóban ott volt, de nem engedtek fel hozzá. A Deák téren a rendőrkapitányságon Kopácsi Sándortól kaptam egy nemzetőr-igazolványt, hogy a kijárási tilalom ellenére besötétedés után is járhassak az utcán. Elmentem a közgazdasági egyetemre, ahol részt vettem a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanácsban egy nyilatkozat kidolgozásában, megszövegezésében, onnan tovább baktattam a Parlamentbe, elbeszélgettem Tildyvel, Erdeivel, másokkal és ott aludtam a padlón. Másnap reggel visszamentem az Akadémia utcába. Meglepetésemre az őrség parancsnoka közölte velem, Nagy Imre mindjárt lejön, várjam meg. Jött is pár perc múlva vidáman, frissen borotválkozva, őrömmel szorongattam a kezét, ez volt az első nap, amikor kiléphetett a pártközpont kapuján. Odaadtam neki a Forradalmi Értelmiségi Bizottság nyilatkozatát, a zsebébe gyűrte és azt mondta: — Majd elolvasom, most sietek át a Parlamentbe. Gyere kísérj át. — Mentünk az utcán, a lábunk alatt recsegtek a kitört ablakok törmelékei. Ragyogó napsütés volt, az utca tele járókelőkkel. Többen felis- 71
