Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

de már az ávós hóhér rémült arcát nem vette észre, sem a helytartót, ki két szovjet tiszt közt áll, vacogva, részegen.

Aztán csak mész, vaj puha mész jött, előbb ráterítette bő tógáját, aztán szikkadozni kezdett, majd mint a krétakő kemény kőzetnek nőtt reája, megette bőrét, húsát, arcát, de bajsza nyájas kunkorát szálanként őrzi, mint az ország.

Azóta újra mellbeteg, keszeg varróleány a nappal s izzadt ringyók az éjszakák, — ám néha félálmomban este szemembe hull egy fény-nyaláb: talán a láthatáron villan, vagy a szomszéd utcán a villany, de lehet, hogy a cvikkere.

(London, 1958 június)- 53 -