Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
Olvasom a feladó nevét. Szlamics Zoltán és neje Montrealból. Ugyan?! Talán ismeretlenek? — nézek a tanácstalan abrázatába. — Nem. Nem egészen — mormogja —. Hajói emlékszem, iskolatársam lehetett. De még afféle gyerekcimborák se voltunk soha. Mit akarhat ez tőlem?- Ön mellett ült ez a Szlamics az iskolában — kérdem tudományoskodón, mint egy oknyomozó történész. Ó dehogy. Még a közelemben se. Távoli padsorban.- Távoli padsor? Mekkora osztályterem lehetett az?- No, rendes osztályterem. Én lehettem az ajtó mellett, ő meg az ablak felöli helyen és még ott is valahol hátul. Egész hátul. Egyetlen évig jártunk együtt kölyökkorunkban. Vagy egy évig se. O valahogy kimaradt. Úgy emlékszem, kicsapták. De már igazán nem emlékszem mért csapták ki. Semmi közünk se volt egymáshoz. No, tehát, sajnos nekem sincs közöm ehhez az ügyhöz többé. Úgy teszek, mintha minden érdeklődés kiveszett volna belőlem. — Tehát majd meglátja, mit akar — mondom közönyösen. Nagyon izgatottan kiált fel. — Uram, ha van egy kis ideje, nagyon kérem olvassa fel nekem a levelet! Vagy ne is olvassa fel. Vigye haza és olvassa el magában, nyugodtan. Látom éppen ma nem kapott levelet, legyen ez az ön levele mára! Mi ez? Valamiféle könyöradomány?! Nem ilyen leveleket szoktam én kapni! Olvas az arcomon. — Tudom, hogy megterhelem önt — folytatja nekikeseredve — csak azért merem tenni, mert ön ma éppen nem kapott levelet. No, most megkapja tőlem a magáét ez az ember! — Kedves uram, nekem még a tegnapelőtti leveleim egy része is úgy van kibontatlanul, mert nem értem rá, hogy foglalkozzam velük! (Vajon elhiszi, hogy oly elfoglalt ember vagyok, miután vagy jó húsz perce ráérek vele itt a napot lopni?)- Az más — feleli váratlanul nagyon ridegen —. Akkor elnézést. — ezzel nyúl is a levél után.- No várjunk még — gondolom meg most már a dolgot, hiszen ha egy tucat levelet kaptam volna, talán egyik sem érdekelne annyira, mint e percben Dahlier úr levele. — Gondolkozzunk hát — javasolom. El tudja képzelni, mit akar ez a Szlamics és a neje? Talán megbántotta őt egyszer valamivel? Gyerekkori sérelem. Íme, hát láthatja, korszerű ember vagyok, bizonyos mértékig pszichológus, vagy akár pszichiáter. Szinte fáj neki ez a feltételezés, mint ahogy fájt, hogy az előbb meggyanúsítottam.- 45 -
